Luxuria

Kicsit módosult a felállás, és kérdésenként kerülnek fel a kérdőívek, majd pedig, ha mind a kilenc olvasható lesz már, a zsűri benyomásai is nyilvánosságra kerülnek.

Az első kérdést a mi ellenállhatatlan Luxuriánk tette fel:

"Éjszaka van, egy temető közepén állsz, körülötted Halálfalók, veled szemben az önelégülten vigyorgó Voldemort áll, kivont pálcával. Sajnos nem te vagy a Kis Túlélő, Voldemorttal szemben így nem sok esélyed van, de a túlélő ösztönöd neked is erős, mindenképpen ki akarsz jutni valahogy. Hoppanálni innen képtelenség, de a pálcád nálad van, viszont csak egy esélyed van használni. 

Hogyan mászol ki ebből a szorult helyzetből?"

A tovább mögött láthatjátok, ki milyen megoldást választana.

Snakey:

Szerintem csikiző átkot dobnék Voldemortra, jobb esetben őt találja el, és amíg kétrét görnyed a kacagástól, elslisszolok a döbbent, és a visszafojtott röhögéstől a könnyüket törölgető halálfalók között. 

Rosszabb esetben kivédi, de tegyük fel, hogy az átok elpattan és a szoros körben álló halálfalókat találja el. Egyikük elkezd nevetni,mire felbomlik a rend, Voldemort elveszíti a koncentrációját és én elslisszolok. 

Csak azt szeretném, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe :) 

Vero18:

Remegek a félelemtől, és cikáznak a gondolataim. Úgy érzem, itt a vég, nincs menekvés. 

Már épp készülök feladni az értelmetlen harcot, mikor emlékeim közül előretör egy eddig értelmetlennek és haszontalannak hitt kép. 

A varázsigék, amiket a Roxfortban tanultunk, csupán latin szavak, amik varázserő és a működésükbe, a hasznukba vetett hit nélkül semmit nem érnek. Ekkor tűnik fel elmémben egy latin mondat, amit egy kávésdobozon olvastam, valamikor nagyon régen. 

Ez az utolsó esélyem, kétségbeesésemben nem tehetek mást, mint reménykedem, és bízom a pálcám és önmagam erejében. 

Érzem, ahogy a varázslat átmelegít és feltüzeli gondolataimat. Igen, ez talán sikerülhet. 

A magasba emelem legjobb barátomat és leghűbb bajtársamat mióta először jártam az Abszol úton, és hangosan kiáltom a három szót, ami visszhangzik az éjszaka csendjében. 

- Omnia Vincit Amor. - A szerelem mindent legyőz. 

Először nem történik semmi, és a Halálfalók nevetésben törnek ki. Már épp felkészülök a halálra, mikor pálcám végéből végre görögtűzként pattannak ki a rózsaszín szikrák, beterítve ellenségeimet, mindannyiunkat megvakítva egy pillanatra. 

Győzedelmesen mosolyodom el, ahogy az erős és magabiztos férfiak egymás felé fordulnak szerelmetes pillantásaikkal, és még Voldemort Nagyúr is olyan gyengéden néz Peter Petigrew-ra, mint még soha senkire Naginin kívül. 

Mielőtt még elillanna a varázs, gyorsan kilibbenek két párocska között, és eltűnök a szemük elől, boldogan víve a hírt a Főnix Rendjének: találtam egy varázslatot, amivel legyőzhetjük a legfőbb gonoszt. 

Rékaa:

Elsősorban próbálnék erős maradni ebben a nehéz helyzetben is. Próbálnám megőrizni a hidegvérem. Átgondolnám milyen varázslatok lennének jók Voldemort ellen. Tudnám, hogy mindenképp el kell terelnem a figyelmét, hogy el tudjak illani a helyről, esetleg egy olyan helyre, ahol tudnék hopponálni. Egy robbantóátkot szornék egy közeli sírkőre. Ahogy a törmelékek szétrobbanak esélyem lenne elfutnom. ha sikerült, és még lehetséges egy Invito Tűzvillámot kiálltanék, s elrepülnék. 

Severus05:

Hmm, találnék valami más alternatívát.. valahogy biztosan sikerülne megszöknöm, legvégsőbb esetben a helyes ítélőképességem felborulására hivatkozva próbálnám bevágni magam Voldemort kegyei közé, ami nos.. vagy sikerül, vagy nem.^^

Lizi Eyre:

Két helyzet jönne létre: vagy annyira leblokkolok, hogy semmit sem teszek, és semmi nem jut eszembe, még a pálcáról is elfeledkezem, vagy spontán leszek. Ebben az esetben több verziója is lenne e fejemben, hogy hogyan kellene menekülni, de egyik se lenne elég jó, míg végül át sem gondolva az egészet, elhasználnám az egyetlen lehetőségemet, amivel vagy sikerül megmenekülnöm, vagy nem. 

FuraMark:

Hát én felajánlanám szolgálataimat a Sötét Nagyúrnak (a Halálfaló szív örökké dobog :D).Ha meg nagyon meg akar ölni,akkor azt hiszem,a világ leghatalmasabb feketemágusa ellen nem sok esélyem lenne :D 

heloise:

Én egy pitypang vagyok. Tök egyszerű transzformációs bűbáj, de ezen alaktól igencsak retteg; legutolsó találkozásunkkor leharaptam az orrát. Ez egy olyan titok, amit nem kéne továbbadni, mert a biztonságotok nem garantált. Én szóltam! Egy vérengző gyermekláncfű vagyok, subidubi...

mellons:

Nem a pálcámat használnám, annak ennyi ellenféllel szemben nem lenne sok értelme, ha csak nem vagyok Merlin szintű varázsló. Az vagyok? Mert akkor sehol a gond, lealázom az egész bagázst, és rövid úton elzárom a HP folyamot, amiért mindenki sírig fog utálni. 

Ha nem vagyok, akkor az animágusi képességemmel élnék. Természetesen azt sem elaprózva: mágikus teremtmény a másik alakom. Teszem azt főnix, az több szempontból is praktikus. 

Gin:

Sehogy. Körbe-körbe rohangálok és mindnek megtapizom a ruháját, fellibbentem a talárja alját és alá lesek. Aztán Voldi előtt leülök és nyálat csorgatva hallgatom, miként sípolva levegőt szuszakol édes kis testébe. Minden egyes sikerét hatalmas üdvrivalgással éljenzem. 

Ha nem nyírnak ki - márpedig a hülyéket óvja az ég -, akkor nyert ügyem van, segíthetek Pitonnak ;) 

woolfe:

Megpróbálnám megölni Voldemortot vagy Bellatrix Lestrange-t, ugyanis gyengéd szálak fűznek a Black testvérekhez, és nem tudom megbocsátani, hogy ilyen méltatlan halált haltak mindketten. Esélyem sem lenne a túlélésre, megalázkodni semmi kedvem, úgyhogy marad a hősi halál. :’D