Publikálás


Kedves Versenyzők és Olvasók!


Mint a határidőben is szerepel, az alkotói szakasz ma éjfélkor ér véget. Kihívások velejárója az aprócska csúszás, így mi sem kezdjük holnap a publikálást, hanem tolódik a hét közepe felé.

Addig is emlékeztetőül: érvényes értékelés leadásához a kulcspárokhoz tartozó mindkét történet pontozása szükséges, emiatt érdemes megvárni, amíg felkerül egy-egy duó - a kihívás pályamunkái között angst, slash és incest is előfordul, ezt mindenki vegye figyelembe, mielőtt kritikaírásba fogna.

A novellák a beérkezés sorrendjében, de csapatonként felváltva kerülnek fel, az Autumn csapattal kezdve.

A zsűri kritikái a pontozási szakasz végén, egy-egy új bejegyzésben lesznek megosztva Veletek is.

Ne felejtsétek el, hogy kiválasztásra kerül a szerzők kedvenc kritikaírója, emiatt megéri véleményt hagyni minél több műnél. Az értékelési szempontokat a Pontozás menü alatt találjátok.

Az íróknak is javasolt elolvasni ellenfeleik történeteit, hiszen a csapatoknak ki kell választaniuk a kedvencüket a rivális társulat fanfictionjei közül.

A továbbra kattintva egy kis összesítőt találsz, hogy melyik ünnephez melyik zene párosult, és hol bővült trióvá idézettel a kulcsok száma.


Születésnap

Clint Mansell – Lux Aeterna
+ idézet: "Senki sem bánt, nem fenyeget. Mégis úgy érzed, összeroppansz, nem bírod tovább, sebek fakadnak fel benned, vérzel belül. Hangok, képek - s a hozzájuk csatlakozó emlékezet osztja a sebeket; lemészárolt tetszhalott és kivérzett vágyaid felhorgadnak, összecsapnak tudásoddal, nem bánják, állod-e; s te nem állod. Leülsz. Pihenned kell. Töröd a fejed. Kimenekülnél. A visszaút ismerős... túl könnyű lenne visszamenni. És ha előre mennél? Mit találhatsz?... Talán csak álmodod. Rémálom kategóriás őrület. Még mindig felébredhetsz. Láthatod, van esély." /Vavyan Fable/




Halloween
Akkezdet Instrumentals – Hisz Sztori/Kiskece
+ idézet: "Minden öngyilkosság őrültség, s minden őrültségben van valami, ami elárulja magát. Sok ember tudja már, hogy ő őrült, az öngyilkos is tudja azt mind. Takargatni akarja a titkát, hogy meg ne tudják. Éppen azzal árulja el. Fölteszi magában, hogy okos dolgokat fog beszélni, hogy meg ne tudja senki, hogy ő bolond; de azok az okos beszédek mind nincsenek rendes helyen és időben alkalmazva, s felköltik a gyanút; túlságos jókedvet mutat, vigad, tréfál; de vígsága oly aggasztó, oly rendkívüli, hogy aki látja, borzadva mondja magában: "Ez vesztit érzi!" /Jókai Mór/



Karácsony
Christina Perri – A Thousand Years (Piano/Cello Cover)
+ idézet: "Nincsenek véletlenek.
Így az sem véletlen, hogy a gyermeked a Te gyermeked, hogy Téged választott szülőjéül.
Az első feladatod, megfejteni ennek okát.
A legfontosabb, e szerint cselekedni és nevelni!" /Bogi Sad/




Szilveszter


August Burns Red – Carol of the Bells

Anastasia – Once upon a december





Esküvő
+ idézet: "Ez a legnehezebb manapság, ugye tudod?... Hogy hiányzik - nem is a szeretet - hanem a jóság. Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?... Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett - és szinte megszédülsz... Érezted már?" /Müller Péter/




Itt ott elcsúszkált a poszt, elnézést az esztétikai hibák miatt. (:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése