Farkas és bárány

Cím: Farkas és bárány
Korhatár: 14
Műfaj: Romantikus
Szavak száma: 5271
Figyelmeztetések, jellemzők: Picike AU

Jogok: A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsönvettem őket a magam és mások szórakoztatására. A történet megírásában semmiféle anyagi haszon nem vezérelt, minden jog az írónőt és a Warner Bros filmstúdiót illeti.

Szerzői megjegyzés: -

Tartalom: Mivé válnál, ha az édesapád a világ megmentője? Ha mindenki a tenyerén hordoz, lesik minden óhajod? Mindenki, kivéve a kiszemelted. Talán álságos farkassá vedlenél, aki elejti a vadat, vagy gyönge báránnyá, aki magához édesgeti? Mindezt tudatosan, vagy tudat alatt? 

Lily élete sem tündérmese, még ha „neki csupán szerelmi bánata van is”. 

Kulcsok: 1. Szilveszter, 2. Anastasia – Once upon a december (orchestral)

A tovább mögött olvasható a történet, jó szórakozást!

A történet .doc formátumban olvasható itt is.

Farkas és bárány

Albus is elment…

Ez az egy mondat zakatolt folyamatosan az alig nyolc éves Lily Luna Potter tűzvörös loknijai alatt. A kislány csalódottnak és becsapottnak érezte magát, noha jól tudta, hogy kisebbik bátyja is a Roxfort diákja lesz ősztől.

Ó, a Roxfort!

Mennyit is álmodozott róla! Esténként, mikor nem jött álom a szemére maga elé képzelte az ős-öreg iskolát. James hiába is próbálta riogatni sosem hitte el neki, hogy tömlöcbe vetik az engedetlen diákokat, esetleg szöges ágyon kell aludniuk. Azt pedig végképp nem tudta elképzelni, hogy a Teszlek Süveg minden elsős fülébe beleharap.

Már hogy is lehetne foga egy sapkának? Ugye?!

- Min töröd a buksidat, picim?

Lily felemelte a fejét és könnyben úszó szemeit az előtte guggoló fiatalemberre emelte.

- Al is itt hagyott – szipogta a kislány, de próbálta tartani magát.

A fiúk mindig azt mondták neki, csak mert lánynak született azért még nem kell állandóan itatnia az egereket. Bezzeg ők is sírtak! James is, amikor leesett a seprűjéről rögtön elpityeredett, és csak anya tudta megvigasztalni. Albus pedig akkor zokogott, mikor a kiskutyájuk elpusztult.

De neki bezzeg nem szabad sírnia…

- Ugye tudod, attól, hogy iskolába ment, még szeret téged?

Lily újra lehajtotta a fejét és inkább a cipője orrát kezdte tanulmányozni.

- Ejnye, no, az én kicsi hugicám nem szokott ilyen szomorú lenni! Mi lesz velem, ha nem nevetsz rám? Mosolyogj egyet a kedvemért!

Lily még mindig a földet tanulmányozta, így a fiú az álla alá nyúlt és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

- Gyerünk, Lily, csak egy aprócska mosolyt!

Lily szeme ekkor haragosan megvillant, miközben alsó ajka vészjóslóan megremegett.

- Te is elmentél!

A fiú nagyot sóhajtott.

- Mert felnőttem. Így is szinte minden este ott vagyok nálatok. Ha te is betöltöd a tizenhetet, már nem fogsz otthon lakni. Ez a dolgok menete. Dolgozni kezdesz, saját lakásba költözöl és férjhez mész valakihez, aki nagyon fog szeretni.

- Te is ezt fogod csinálni? Feleségül veszed Victoire-t?

Mikor a fiú értetlenül meredt rá, hanyagul megvonta a vállát.

- James látott titeket smárolni.

Teddy Lupin elvörösödve pillantott a kutató barna szemekbe.

- Igen, lehet, hogy feleségül veszem.

Lilynél ekkorra végképp eltört a mécses. Könnycseppek szántottak végig szeplős orcáin.

- Azt akarom, hogy minden a régi legyen – hebegte, majd a fiú mellkasára borulva felzokogott.

Teddy átölelte és úgy ringatta, mint kiskorában, mikor keresztanyja először fektette a karjára.

Ginny Potter eközben elgondolkodva nézte lányát, aki úgy kapaszkodott Teddybe, mint fuldokló a mentőövbe. Ismerte már ezeket a jeleket. Szívét jeges kéz szorította össze és néma fohászt küldött az ég felé. Remélte, hogy nem lesz igaza.

- Minden rendben? – karolta át a férje a derekát és apró csókot lehelt az ajkára.

Az asszony csak némán bólintott, miközben tekintete elveszett a zölden szikrázó szempárban. Minden vágya ez a férfi volt. Már akkor szerette, mikor még nem is ismerte. Az évek során aztán, a gyermeki csodálat mély szerelemmé alakult. Mára már nem gondolt arra, menyit szenvedtek mindketten. Most azonban újra felszínre törtek benne ezek az érzések.

Teddy eközben felállt és karján a könnytől maszatos arcú Lilyvel melléjük lépett.

- Tudtátok, hogy James azt terjeszti, a Süveg minden elsős fülébe beleharap?

Harry Potter öblösen felnevetett, de mikor pillantása a lánya kétségbeesett arcára vándorolt, rögtön elkomolyodott.

- Lily, hányszor mondtam már, hogy nem kell mindent komolyan venni, amit a bátyád mond?

A kislány ekkor halványan elmosolyodott.

- Robbanós vécék sincsenek? – kérdezte alig hallhatóan.

- Mióta a nagybátyáid otthagyták a Roxfortot, nincsenek.

- Gyerekevő tanárok?

- Perselus Pitonnal kihalt az utolsó egyedük is.

Harry bordái közé egy könyök vésődött, így nehezen bírt bíztatóan mosolyogni csemetéjére.

- Azt hiszem, holnap kap tőlem az a csibész egy rövidke levelet – töprengett a férfi, miközben családjával hazafelé indultak.

Szeptember másodikán a reggeli közben egy másodikas griffendéles ölében egy rivalló landolt. Édesapja haragos hangja késként szelte át a termet, miközben ő úgy érezte, menten elsüllyed a szégyentől. Öccse kárörvendő tekintete cseppet sem javított a kedélyállapotán.

Az évek folyamán azonban a két fivér már versenyszerűen küzdött és közös hálótermük falán húztak strigulákat, mikor valamelyiküknek sikerült egy újabb rivallót kicsikarniuk a szüleikből.

Két évvel később…

- Fiúk, reggeli!

Ginny türelme már végképp fogytán volt. Fiai még mindig nem voltak hajlandóak felkelni, holott tisztában vannak vele, hogy két órán belül indulniuk kell. Elege volt a rohanásból, minden évben az utolsó előtti pillanatban értek a vonathoz.

- Al hozzám vágta a párnáját – toppant lánya a konyhába dühtől vöröslő orcákkal. – James pedig tíz perce könyörög még egy percért. Azt is mondta, ha nem hagyom békén, félúton lehajít a vonatról.

Ginny lecsapta a kezében szorongatott pálcáját az asztalra és felrohant a lépcsőn. Albus szobájának a küszöbén egy gazdáját vesztett párna hevert. Felkapta és minden gyengédség nélkül a fiához vágta.

- Hagyj békén, Lily – dörmögte a fiú és még jobban bevackolta magát a takarója alá.

Ginny ekkor az ágyhoz lépett és lerántotta fiáról a takaróját.

- Merlinre, Lily, én esküszöm, hogy megetetlek a thesztrálokkal!

- Igazán?

Albus olyan hirtelen fordult meg, hogy leesett az ágyról.

- Anya! Jó reggelt! – mosolyodott el kényszeredetten édesanyja cipői mellől.

- Nyomás mosakodni!

Albus a szemét dörgölve és némán maga elé motyogva a fürdő felé vette az irányt.

Ginny a sikeren felbuzdulva legidősebb csemetéje szobája felé masírozott.

Egy sötét fejbúb és medvéket meghazudtoló hortyogás tudatta vele, hogy James még mindig az igazak álmát alussza.

A szoba közepére hányt ruhahalmaz jelezte, hogy a gyerek még csak be sem csomagolt.

Azt lesheted, hogy majd én elintézem helyetted! – füstölgött magában a nő.

- James Sirius Potter! Ha két másodpercen belül nem kelsz fel és csomagolsz össze, elkobzom a seprűdet.

Fia abban a szent pillanatban kipattant az ágyból és kacsázva a fürdőbe iszkolt.

Ginny fáradt sóhajjal rogyott az üresen maradt ágyra. James és Albus hangja visszhangzott végig a házon, ahogy a fogkrémért folytattak vérre menő harcot.

Mennyire fog ez nekem hiányozni – töprenget és lopva elmorzsolt egy kibuggyanó könnycseppet.

Vett egy mély lélegzetet, hogy megnyugodjon, majd felállt és a konyhába indult. Már a lépcső felénél járt, mikor felötlött benne, hogy a férjét nem is látta reggel óta. Sanda gyanúja beigazolódott, amikor a hálószobába lépve meglátta élete párját az ágyon.

Harry hason fekve, szétterpesztett lábakkal feküdt, és meghitten ölelgette a párnájukat. Ginny megállt az ágy mellett és egy pillanatig eltöprengett rajta, hogy voltaképpen három, vagy négy gyermeke van-e.

- Harry, ébredj!

A férfi természetesen meg sem moccant.

- Drágám, ébresztő – duruzsolta kedveskedve.

Harry csak horkantott egyet és fejét az olyannyira dédelgetett párnába fúrta.

Ginny az ágyra térdelt, férje fölé hajolt majd türelmét vesztetten a fülébe harapott. Fájdalmas szisszenés tudatta vele, hogy törvényileg is hozzá rendelt másik fele végre az ébredés útjára lépett.

- Ginny, az ég szerelmére! – dörmögte a férfi, és világfájdalmas arccal lapogatta meg a fülét.

A nő átnyújtotta neki a szemüvegét, majd dühödten felállt.

- Fél órája keltegetem a fiaidat. Most meg téged. Hétalvó banda! Ha elkésünk, Lily lemaradhat a beosztási ceremóniáról és biztos lehetsz benne, azt sosem fogja nektek megbocsátani!

Harry feje zsongott a hirtelen ébresztő óta.

- Adj öt percet, egy bögre kávét, aztán indulhatunk – dünnyögte álmosan és nehézkesen felült.

- James még be sem csomagolt, Albus szerintem a mosdókagylónak dőlve horpaszt, te pedig azt sem tudod hol vagy…

Harry türelme fogytán volt, így azt tette, amit mindig, mikor Ginny vészjósló hasonlóságot mutatott kedvenc anyósával.

Megragadta a felesége kezét, az ágyra húzta és megcsókolta. Az asszony csak egy pillanatig tiltakozott. Harry lelkében felujjongott az évek óta ott lapuló szörnyeteg, mint minden alkalommal, amikor ajkuk összeért. Mikor a nő szája szétnyílt még diadalmasabb üvöltés csendült.

Az én feleségem – zakatolt folyamatosan a fejében és szívét átjárta a melegség.

- Most bezzeg ráérünk, mi? – hallatszott az ajtóból egy rosszalló gyermekhang.

A két felnőtt összerezzent és bűntudatosan tekintettek az ajtófélfának támaszkodó Jamesre.

- Aha, szóval ezét kellett annyira rohanni – ásított be Albus is.

Ekkor Lily vörös üstöke kandikált be a két bátyja között. Ahogy meglátta a szüleit, szélesen elmosolyodott és a testvéreibe karolt.

- Gyerünk, fiúk, segítsetek levinni a bőröndömet.

Harry kajánul a válla fölött visszatekintő lányára kacsintott.

- Rettegjen a Roxfort, ha ő is olyan lesz, mint te, drágám. James és Albus a lelket is ki fogja átkozni az udvarlóiból. Ha valaki mégis átcsúszna a rostán, annak én tekerem ki a nyakát.

Ginny kuncogva fúrta fejét a férje vállába. A roxforti diákok biztonságban lesznek a Potter fiúktól. Lily szíve talán már a születésétől kezdve foglalt.

Háromnegyed tizenegyre értek a pályaudvarra. A fiúk örültek, hogy végre találkozhatnak a barátaikkal, így hamar elköszöntek a szüleiktől és felpattantak a vonatra, Lily azonban még mindig a peronon állt, és édesapja kezét szorongatva kémlelte a tömeget. A férfi szíve összeszorult.

Mi lesz az ő törékeny kislányával?

Mindegyik gyermekét nehezen engedte el, de tudta, hogy Albus és James meg tudják védeni magukat.

De Lily? Aki megsiratta mikor egy kertitörpe elpusztult?

- Apa!

Harry lepillantott a lányára.

- Ne szoríts ennyire – mosolyodott el a kislány.

A férfi lehajolt hozzá és utoljára átölelte.

- Ügyes leszel, ne félj! Ha bárki bántana, csak szólj a bátyáidnak. Vagy Neville-nek. Hagrid is ott lesz. Rose és Hugo is segít bármiben. Írj levelet, és rögtön ott vagyok.

Lily csak megértően végigsimított az arcán és felnőtteket meghazudtoló komolysággal bólintott.

- Ha bármi baj lenne…

Nem tudta folytatni, mert valaki megérintette a vállát.

- De nem lesz – mosolygott rá Luna. – Az én keresztlányom kenterbe veri az egész iskolát.

Ginny kacagva ölelte át barátnőjét.

- Dracót hol hagytad?

Luna megvonta vállát, miközben csókot dobott Jamesnek és Albusnak, akik a vonatról intettek neki.

- Scorpiusnak tart monológot. Tavaly többször volt büntetésben, mint Draco hét év alatt.

A két nő felnevetett.

- Valószínűleg féltékeny – dünnyögte a hozzájuk lépő Ron.

- Ki a féltékeny, Weasley?

Draco Malfoy mély hangjára a férfi összerezzent.

- Csak azt meséltem, hogy még mindig nem bírtad megemészteni, hogy legyőztelek a legutóbbi sakkjátszmánkon – vigyorodott el kajánul Ron.

Draco szürke szeme vészjóslóan felvillant.

Hermione ekkor ért oda és reményvesztett pillantást váltott Lunával. Az évek során a gyűlölködés elmúlt, de ha szóba került a sakk, a két férfi újra a régi riválissá változott.

Ekkor vonatfütty hallatszott.

Lily felszállt a vonatra és az ablakból kihajolva hallgatta családja utolsó instrukcióit. Édesanyja zokogva csókolta meg, apja, Ron bácsi, és a keresztapja pedig megígértették vele, hogy rögtön szól valakinek, ha nem tudja magát megvédeni. Hermione néni és a keresztanyja viszont azt bizonygatták neki, hogy mennyire jó is lesz a Roxfortban.

A kislány megadóan bólogatott, miközben furcsa ürességet érzett. Ez az érzés annyira ismeretlen volt számára, hogy az izgalom számlájára írta. Ahogy a vonat ajtajai becsukódtak, a szülők az ablakokhoz tódultak. Olyan hangzavar támadt, amiben a saját szavát sem értette, mindennek ellenére buzgón mosolygott a szüleire. Mikor a vonat megremegett és lassan elindult, egy könnycsepp szántott végig az arcán.

Lehajtotta a fejét és próbálta boldognak érezni magát.

Végre láthatja a Roxfortot!

De ez sem tudta jobb kedvre deríteni. Ekkor egy ismerős hang csendült ki a lármából.

Felemelte a fejét és tekintete a peronon álló fiatal férfi szemébe fúródott.

- Ügyes leszel, picim! – kacsintott rá Teddy.

Lily mellkasáról ekkor úgy szállt fel a bénító üresség, mintha ott sem lett volna.

Lilyt aznap este a Teszlek Süveg a Griffendélbe osztotta, s legnagyobb megkönnyebbülésére még cakkokat sem harapott a fülébe. A lány büszkén ült le testvérei közé, akik ettől a naptól kezdve lerázhatatlan árnyékai lettek a lánynak. Ha nem is voltak mellette, mindig tudta, hogy figyelik. Eleinte boldog volt ettől, úgy érezte, közelebb kerültek egymáshoz. Mindenki úgy óvta, mint egy törékeny hímes tojást.

Ki is használta ezt. Lassan nem volt olyan lény a környezetében, aki ne szeretett volna a kedvében járni. Ha valamihez nem volt kedve, csupán lebiggyesztette az ajkát és megtörten sóhajtott. Biztos lehetett benne, hogy bájitaltanóra után valaki kisikálja helyette az üstjét, vagy segítenek megírni a házi feladatát. Az idő folyamán már észre sem vette, mikor használja ki az embereket. Annyira természetessé vált számára, mint maga a levegővétel.

Törékeny termete és csillogó őziketekintete mindenkiben felébresztette a védelmező ösztönt.

Egyetlen ember kivételével mindenki úgy viselkedett vele, mintha törékeny porcelánbaba lenne. Ahogy idősödött egyre inkább tudatában volt annak, milyen hatalma van. A neve sok olyan kaput megnyitott előtte, melyet saját erejéből nem biztos, hogy ki tudott volna nyitni. Egyedül az otthonában töltött iskolaszünetekben marcangolta újra és újra az az üresség, ami első útján is a Roxfortba. Ha csodálói nem voltak a közelében úgy érezte magát, mint az a kislány, aki annyira várta Teddy felbukkanását. Belül megfagyott benne valami valahányszor a férfira nézett és csupán a fogadott húgának kijáró szeretetet érezte. Ő ilyenkor még inkább megvetendőnek érezte azokat az érzéseket, melyeket iránta táplált.

Nagyon sokára döbbent rá, hogy nem bűnös dolog, amit érez, mégsem mert róla beszélni senkivel. Legbizalmasabb viszonya az édesanyjával volt, aki serdülő korára a legjobb barátnője is lett egyben. Rettegett tőle, hogy az anyja elítélné ezért. Folyton azt ismételgette magában, hogy a férfi nem a vérrokona, mégis, úgy nevelkedtek akár a testvérek. Hibát keresett önmagában, lelt is milliónyit, ám viszonzatlan érzelmeit sosem találta bűnnek. A roxforti utolsó évének karácsonyán elhatározta, hogy mindent egy lapra tesz fel. A szülei minden évben hatalmas ünnepséget rendeztek az óév búcsúztatására, melyen minden barátjuk és az egész család részt vett.

A nagyanyja mindig azt mondta, hogy éjfél után minden újra kezdhető. Minden rosszat el kell feledni, s csupán a jó emlékeket vinni magunkkal az újesztendőbe. Ő mindig csak mosolygott ezen, ám most úgy érezte, sosem volt még ennyire igaza. Hamarosan ott kell hagynia az iskolát és felépítenie a saját életét.

Tudnia kell, biztosan kell tudnia, hogy gyermeki vágyai sosem válhatnak valóra.

Szíve a torkában dobogott, a vér a fülébe tódult és egyre veszettebb tempóban pörgött körülötte a bálteremmé vedlett nappalijuk. Mellkasa összeszűkült arra a gondolatra, hogy a körülötte örvénylő fények közé be kell lépnie. Nem látott semmi mást, csupán a milliónyi megbűvölt gyertya imbolygó fényét. Tett egy lépést, de úgy érezte menten megfullad. Belemarkolt a szoknyájába, megemelte kissé majd kirohant a nyitva felejtett teraszajtón. A korlátnál megállt, lehunyta a szemét és mélyeket szippantott a csípős levegőből. A hidegnek dermesztően kellett volna hatnia rá, de ő éppen az ellenkezőjét érezte. Ujjait a jéghideg korlát köré fonta, kissé előrehajolt és élvezte, ahogy az apró hópelyhek az arcát simogatják.

- Nem bírom megtenni – suttogta maga elé, miközben könnyek peregtek alá lehunyt pillái alól.

Ekkor valaki megérintette a vállát, mire ő egy ijedt sikolyt hallatva megperdült. Szemhéja felpattant és azon nyomban elveszett a szürke íriszekben. A vele szemközt álló férfi arca semmit sem árult el, egyetlen gesztusa sem jelezte, hogy örülne a viszontlátásnak. Mióta felnőtt sosem ölelte át, vagy borzolta össze nevetve a haját, mint régen. A bizalmas közelség megszűnt köztük. Ő ezek után sosem mert nyíltan a szemébe nézni attól félve, a másik onnan mindent kiolvashatna. Most döbbent rá, hogy mennyi, de mennyi mindent elszalasztott. Akármilyen erős varázslóvá vált is a másik, akármivé tudott is változni egy szempillantás alatt, a tekintete nem tudott neki hazudni. Ugyanazok az érzések örvénylettek benne, mint amiket minden nap a vele szemközt lévő tükörkép szeméből kiolvashatott.

Reszketegen megnyalta kicserepesedett ajkát.

- Te…

Nem tudta folytatni, mert a férfi megragadta a vállát és dühödten megrázta.

- Nem!

Teddy ezután ugyanolyan hirtelen elengedte, de nem lépett hátrébb.

- Nem – ismételte szinte hangtalanul.

Lily szerette volna a fülére tapasztani a kezét, becsukni a szemét és kívül rekeszteni mindent. Mindent, ami fájt, ami oly erősen marcangolta a bensőjét, hogy azt hitte menten belehal. Mégsem tette meg, önkínzó módon figyelte, ahogy a másik gonoszul elmosolyodik és sajnálkozva végigméri.

- Azt hiszed nem voltam vele végig tisztában, hogy mit érzel?

A lány egyre nagyobb undort érzett, ahogy az oly szeretett vonások egy lesajnáló vigyorban rögzültek.

- Mit hittél, mikor ezt a kis semmiséget magadra öltötted? Talán csak nem el akartad csavarni valaki fejét?

Magához rántotta a lányt és minden gyengédség nélkül megcsókolta. Lilyt a hányinger kerülgette és szinte hallotta, ahogy elpattan benne valami. Próbált kiszabadulni, de a köréje fonódó karok szinte satuba zárták. Minden tapasztalansága ellenére érezte, hogy ez a mohó vágy igenis neki szól. Ha nem is szereti a másik, a testét kétséget kizáróan kívánja. Mindig kétkedve tekintett azokra a lányokra, akik a bájaikat vetették be a céljaik elérésében. Most mégis megszólalt a lelkiismerete, hisz ő sem volt különb, talán csak némiképp finomabbak voltak a módszerei.

Olyan lenne, mint ők?

Nem foglalkozott a vészcsengővel, mely megszólalt benne, inkább átkarolta a férfi nyakát és testét a testéhez préselte. Érezte a másik meglepetését, de nem hagyott időt neki, ujjai már a tarkóját simogatták.

Ha őszinte akart lenni önmagához, akkor be kellett vallania, hogy egy része élvezi az érzéki játékot. Ha nem is kaphat meg mindent, amire oly hosszú ideje vágyakozik, de egy fontos dolgot megtanult ma. Nem fogja hagyni, hogy a férfi még egyszer letagadjon mindent. Nem lesz tőle nyugta egészen addig, míg őszintén nem tudnak beszélni. Ő ráér. Új célt keresett, családról álmodozott, egy olyan mély szerelemről, mely a szüleit összekötötte. Ha neki ez nem adatik meg, akkor beéri azzal, amit kaphat.

Elhaló sóhajjal szakította ki magát az őket körüllengő kábulatból.

- Nem! – ismétli tudatosan az előbb elhangzottakat.

Hirtelen ébredt tudatára női mivoltának, mely eddig benne lappangott anélkül, hogy jelét adta volna létének. Érzete a bűvös hatalmat a másik felett, ami sokkal magasabb rendű, mint a világuk mozgatórugójaként tartott mágia. Másfajta varázslat ez, mely megadott minden élőlénynek.

Ajka boldogtalan mosolyra húzódott, miközben meghallotta a feléjük úszó hangokat.

- Tíz, kilenc, nyolc…

A szerettei együtt skandáltak, várván az új évet.

- A nagyi mindig azt mondta, hogy ha elüti az éjfélt az óra, akkor újra kezdhetünk mindent. Semmit sem kell magunkkal vinnünk, amit nem szeretnénk.

Teddy szeme összeszűkölt, ő pedig tudta, hogy ez leplezett haragjának a jele.

- Hét, hat, öt…

Diadalérzet töltötte el, hisz végre betekinthetett a másik maszkája mögé. Igaz, csupán egyetlen, de igazán értékes pillanatra. Gyászolta álmokat kergető énjét, ám mély tisztelettel üdvözölte az újat. Tudta, hogy vele rengeteg háborút nyerhet meg, még ha már ma elvesztette is a csatát.

- Négy, három, kettő…

Megfordult és ringó csípővel elindult. Hátát szinte sütötte a rátapadó mohó férfitekintet, de úgy tett, mintha semmiféle érzelmet nem váltana ki belőle. A küszöbnél mégis megfordult egy pillanatra és az immár koromfeketén izzó szemekbe nézett.

- Ugye tudod, hogy én mit nem szeretnék továbbra is magammal vinni?

Ebben a pillanatban hatalmas örömujjongások hallatszottak és az égen felizzottak az első tűzijátékok.

Lily visszatért az iskolába, hogy aztán kiváló eredményekkel távozzon gyermekkori álmainak színteréről. Az utolsó napon, miután a szobatársai már kiköltöztek ő magára zárta a hálóterem ajtaját és végre megeredtek a könnyei. Siratta az elmúlt gyermekkorát, az ős-öreg iskolát, melybe soha többé nem térhet vissza és önmagát, mert rettegett attól, ami a falakon kívül várta. Nem akart hazatérni, ahol bármikor felbukkanhat Teddy is. Bármennyire is szerette volna, az otthona többé nem jelentette számára a régi meghittséget és biztonságot. Tudta, hogy nem bírná ki, ha ugyanúgy kellene viselkedniük egymással a család előtt, mint régen. Már most tudta, hogy a hagyományokat követve mindenki náluk van, hogy megünnepeljék Hugo és az ő sikereit. Az ég látja a lelkét, szerette a családját, ám jelen pillanatban sokkal inkább maradt volna egyedül, mintsem órákon keresztül színészkedjen. Mégis tudta, hogy nem teheti ezt meg velük. Ez a család túlélt már mindent, a rokonsága nagy része megküzdött a világ leghatalmasabb sötétvarázslójával.

Neki csupán szerelmi bánata van, mi ez ahhoz képest?

Felállt, a tükörhöz sétált és érdeklődve mérte végig a vele farkasszemet néző fiatal nőt. Óvatosan, mintha tiltott dolgot cselekedne felemelte a kezét, és a sima felületen végigkövette a saját vonásait. A jéghideg üveg érintésétől borzongás vágtázott végig a testén, fel a karján, majd érezte, ahogy a tarkóján az apró pihék az ég felé nyújtózkodnak. Ujjai reszkettek, miközben komótos lassúsággal megszabadult minden csattól, mely rakoncátlan tincseit kontyban tartották. A rézszínű tincsek a vállára omlottak, ujjaival felborzolta, miközben ajkára egy elégedett mosoly kúszott. Lassan lesodorta a vékony pántokat a válláról, melyek a ruháját tartották, majd engedte, hogy a hűs anyag végigsimítson a testén. Komótosan kilépett a bokáját ölelő kelméből és az utazóládájához sétált.

A legalján meglelte amit keresett. Még mindig ugyanabba a papírba volt csomagolva, melybe az eladó tette. Hirtelen elhatározással vette meg a türkizszín, ravasz szabású ruhát. A csillogó anyag kiemelte a szeme színét és hangsúlyozta a hajszínének élénkségét. Sosem merte viselni, mert túl rövidnek találta, de most szüksége volt rá. Akár egy csatába induló harcos ölti magára a testét óvó páncélt, úgy készülődött ő is. Nem használt varázslatot. Meg akarta élni újjászületésének a fázisait. Egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, miközben a magas sarkú szandálba bújt és elégedetten bólintott.

A vonat egy utolsót zökkent, majd elhalt a monoton zúgás. A kabinban ülők tekintetében ugyanaz a megmagyarázhatatlan érzelem bukfencezett, ahogy végignéztek egymáson. Utolsó útjuk túl hamar véget ért. Lily követte társait, majd a peronon megállt és egy pillanatra elgyönyörködött a kisebbek örömében, akik boldogan futottak szüleik kitárt karjai közé. Ő is mindig így rohant édesapjához, aki a magasba emelte és megpörgette. Ilyenkor mindig úgy érezte magát, mintha a seprűjén száguldana. Ekkor elismerő füttyentés ragadta ki az emlékei közül. Megpördült és Jamest pillantotta meg, ahogy gúnyosan méricskéli.

- Hugicám, nem félsz, hogy megfázol?

Lily csupán kiöltötte rá a nyelvét.

- Tuti, hogy az összes aggastyán eldobja a botját, ha ellejtesz így előtte – mormolta Albus és a mellettük feltűnő Hugóra pillantott.

- Az összes srác azért könyörgött, hogy mutassam be nekik – állította, majd színpadias mozdulattal végigsimított a homlokán. – Én azonban álltam a sarat és utolsó verítékemig védelmeztem volna. Mit ne mondjak, nem volt könnyű dolgom…

A három fiú egymás szavába vágva licitálta túl a másikat, de a lány már nem foglalkozott velük. Néhány lépésre tőlük megpillantotta a szüleit. Édesapja elmosolyodott és szokásához híven kitárta a karját. Lily újra kislánynak érezte magát, miközben az erős karok felemelték és nevetve forogtak körbe.

- Végre itthon vagy! – suttogta a fülébe az apja, ahogy újra talpra állította.

A lányt ekkor az édesanyja ölelte magához.

- Ne is foglalkozz ezekkel a mamlaszokkal – biccentett a fiai felé -, gyönyörű nő lettél. Viszont jó lenne eltűnni innen, mielőtt apád rádöbben, hogy az ő kicsi lánya felnőtt. Néhány fiatalember kocsányon lógó szeme igencsak kihozná a béketűréséből.

Lily kacagva karolt az anyjába, aki titkon kimondhatatlanul aggódott. Teddy hónapok óta úgy viselkedett, akár egy megsebzett vadállat. Harry elmondása szerint már nem volt olyan munkatársuk, aki önként dolgozott volna vele. Ginny csupán sejtette ennek okát, de ahogy ma a lánya szemébe nézett ugyanazt a reményvesztettséget pillantotta meg benne, mint ami Teddyt marcangolta. Szeretett volna rajtuk segíteni, de a saját tapasztalatai megtanították arra, hogy egy makacs férfi elhatározását nem lehet egykönnyen megmásítani. Azt viszont tudta, hogy Lily nem hagy majd nyugtot választottjának.

Az ég irgalmazzon neki! – gondolta és elmosolyodott.

Harry Potter irodájának ajtaja hatalmas csattanással vágódott a falnak, melyről meghitten, hópihéket idézően pergett le a vakolat. A férfi még aláfirkantotta a nevét az előtte heverő pergamenen, majd csak azután emelte tekintetét a belépőre. Keresztfia dühödten csapta be maga után a megviselten nyikorduló ajtót. Teddy Lupin lehuppant az íróasztal előtt álló fotelbe, miközben talárja alól előhúzott egy köteg összegöngyölt újságot.

- Láttad már ezeket? – tudakolta és egyre növekvő dühvel gyűrögette a magazinok lapjait.

Az idősebb férfi értetlenül megrázta a fejét, mire előtte landoltak az újságok. Elég volt egy pillantást vetnie rájuk és tudta, hogy mi hozta ki ennyire a béketűréséből a másikat. Szinte az összes címlapról a lánya nézett vele farkasszemet más és más férfiak társaságában.

- Beszélned kell a fejével! – morrant Teddy, majd felugrott és nyugtalanul az ablakhoz csörtetett.

Harry újra a leányára pillantott, aki az egyik fotóról kacéran kacsintott rá.

Ez a boszorkány aztán megkeseríti ennek a szerencsétlen fiúnak a helyzetét – töprengett, és ha nem tart attól, hogy leleplezi a lányt, akkor hangosan felnevet. – Merlin mentsen meg minket a Weasley lányok haragjától.

- Csak nem hiszed el, amit ezek a szennylapok összehordanak? – tudakolta közönyösen.

Teddy megpördült és ő elégedetten nyugtázta, hogy a szeme sokkal sötétebb, mint általában.

Ha már a képességeit sem képes kordában tartani, akkor Lily felkészülhet a legrosszabbakra.

- Az apja vagy, miért nem mész és átkozod meg ezeket a bájgúnárokat?

A kupac közepéről a mutató- és a hüvelykujja közzé csippentet egyet és undorodva meglengette a levegőben.

- A mocskos mancsaival tapogatja, ő meg még élvezi is!

Harry megvonta a vállát és megadta a kegyelemdöfést.

- Lehet, hogy ő lesz a férje, vigyázz mit mondasz! Te is tudod, hogy ugyanolyan makacs akár a keresztanyád, nem hagyja, hogy beleszóljunk az életébe.

Teddy úgy meredt rá, mintha most látná életében először.

- Szóval nem mész el hozzá?

Harry megrázta a fejét, majd újra az előtte tornyosuló iratoknak szentelte a figyelmét. Keresztfia másodpercekig úgy állt ott, mint akit leforráztak, majd feleszmélt és szó nélkül az ajtóhoz lépett. Keze már a kilincsen volt, amikor halk torokköszörülést hallott. Reménykedve hátrafordult, de Harry csupán az újságokat nyújtotta neki egy kaján vigyor kíséretében.

- Előbb aludnék egy ágyban Hagrid egyik kedvencével, minthogy megmondjam Lilynek mit tegyen. Szükséged lesz rá. Amíg keményebb nem akad a keze ügyébe, addig csak ezeket fogja hozzád vágni.

Teddy szó nélkül átvette a „muníciót”. Az ajtó újra közelebbi ismeretségbe bonyolódott a fallal, de Harry egyetlen pálcaintésére újra becsukódott. A férfi egymásra fektette lábait az asztallapon, miközben elégedetten hátradőlt.

Lily hangos dörömbölésre riadt. A világító számlap hajnali egy órát mutatott, mire ő a fejére húzta a párnát és próbálta kívül rekeszteni a zajforrást. Látogatója viszont nyilván elunta a várakozást, mert most már ütemesen rugdalta az ajtót.

A lány fáradt sóhajjal felkelt és nagyot ásítva az ajtóhoz vánszorgott.

- Mit akarsz? – tudakolta, miközben beengedte a férfit.

Teddy égő tekintete végigvándorolt kócos hajától, tőle csaklizott hófehér ingén át egészen a vérvörösre festett lábkörmökig.

- Talán megbizonyosodhattál volna róla, hogy valóban én vagyok! Van róla fogalmad, hogy még mindig mennyi fenyegető levelet kap a család?

- Fogalmam sincs! – Csapta össze a tenyerét csodálkozást mímelve.

Teddy levette a talárját és a nappaliba lépve a kanapéra hajította. Lily elfordította sóvár tekintetét a keskeny csípőről.

Tudom jól miért jöttél barátocskám, de ebből nem eszel! – fogadkozott magában.

- Egyedül vagy?

Pimasz fráter! Mintha nem tudná…

- A többi szeretőm tudja, hogy szeretem nyugodtan végigaludni az éjszakát.

A férfi háttal állt neki, de így is érezte a belőle sugárzó feszültséget. Gonosz mosollyal az ajkán megkerülte, meggylikőrt töltött egy pohárba, majd leült a legtávolabb eső fotelba.

- Ez ám a vendégszeretet… – dünnyögte a férfi és kiszolgálta magát.

- Nem én hívtalak.

Lily keresztbe vetette a lábát, miközben a hatást figyelte a másik arcán. Tudta, hogy az ing csücske alig takar valamit a combjából.

- Egyébként, ha emlékezetem nem csal, akkor megegyeztünk, hogy nem jössz ide többet.

Teddy halántékán kidagadt egy ér, miközben legutóbbi veszekedésük eszébe jutott.

Már nem is számolta hányadik volt az eltelt egy évben. Mióta a lány elköltözött otthonról ő egyre gyakoribb látogatója lett. Eleinte azzal nyugtatta magát, hogy a keresztszüleinek segít azzal, ha szemmel tartja. Estéről estére követte egyik szórakozóhelyről a másikra, s estéről estére fogadta meg, többé nem teszi. Háborgott a gyomra valahányszor egy-egy ficsúr hangzatos bókja mosolyt varázsolt a telt ajkakra. Sosem hitte magát féltékenységre hajlamos embernek, de erőnek erejével tudta csak visszafogni magát attól, hogy bepancsoljon egyet a hódolóknak. Valahányszor az önjelölt Rómeók matató mancsai felfedező útra indultak vörös köd telepedet az agyára.

Lily viszont láthatóan élvezte mindezt. A férfi jól tudta, hogy nincs joga ahhoz, amit tesz, de ez sosem gátolta meg abban, hogy kövesse, akár egy kiskutya. Nem akart belegondolni abba, hogy ez mit jelent. Könnyebb volt a hamis bűntudat mögé bújni és azzal takarózni, hogy a húgának tartja.

Keserű mosoly kúszott az ajkára, hisz ahogy mostanában viseltettek egymás iránt, azért a testvéreket valószínűleg az Azkaban legsötétebb celláiba száműznék. Az első éjszakájukat a véletlen kósza hóbortjának könyvelte el, a második alkalmat tévedésnek, a harmadik után már nem is keresett kifogásokat. Oly régóta feszült közöttük kimondatlanul minden, hogy továbbra sem tartotta fontosnak megvitatni a viszonyuk mibenlétét. Sosem maradt reggelig és sosem jelezte jövetelét előre. Nem foglalkozott azzal, hogy a lány mit akar, ő pedig sosem kért semmit. Nem engedte, hogy betekintsen a lelkébe. Egészen tegnap éjjelig nem is beszéltek szinte. Mohó vágyaik csillapultával elváltak útjaik. Hajnalban viszont Lily szó szerint kidobta a lakásából mondván, ez már nem elég neki és közölte vele, hogy többé látni sem óhajtja.

Azóta nem volt nyugta. Reggel szokás szerint szinte az összes újság címlapjáról ő mosolygott rá, mire legszívesebben kitekerte volna a kecses nyakát. Nem bírta elviselni, hogy más férfiak legyenek ott, ahol neki kellene lennie. Most meg itt ül vele szemben és nyugodtan kortyolgatja az italát. Legszívesebben a vállára kapta volna, hogy ősember módára elhurcolja, és addig kínozza, míg nem könyörög azért, maradjon. Egymás után peregtek le előtte az érzékibbnél érzékibb képek.

- Ha azt hiszed, hogy onnan folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk, akkor hatalmasat tévedsz - szólalt meg a lány és komótos lassúsággal felállt.

Teddy elképzelte, hogy kinyújtja a kezét és egy mozdulattal szétrántja az ingszárnyakat.

- Nem állíthatod, hogy türelmetlen vagyok - folytatta Lily, miközben elé lépett és gyengéden végigsimított az arcán. – A jó ég tudja mennyit vártam rád, de elég volt!

A férfi vonásai kisimultak a rebbenő ujjak alatt.

- Nem várok arra, hogy engem válassz, nem várom el, hogy megvalld halhatatlan érzelmeidet. Nem akarok tőled többé semmit...

Teddy nem hagyta, hogy befejezze. Megragadta a derekát és magához rántotta, majd száját az ajkára szorította. Lily meg sem moccant, olybá hatott, mintha nem is lélegezne. A férfi elvesztette a türelmét, felemelte és a kanapéra hajította. Fölé hajolt, a tulajdonos büszke és gyakorlott mozdulataival vette birtokba a testét. Minden egyes szeplőt megcsókolt a lány arcán, a nyakán s követte az apró pöttyöket mind lejjebb. Azonban bármily gyengéd is volt, Lily csupán mozzanatlanul, lehunyt szemmel feküdt alatta.

Mikor a lehunyt pillák alól könny csordogált minden elhatározása köddé vált. Összehúzta a lányon az inget, felállt és úgy figyelte, ahogy reszkető kézzel begombolkozik.

- Kár lenne értem, ha csupán élvezeti tárgyként tekintenék önmagamra – suttogta, miközben kézfejével letörölte a könnyeit. – Menj haza, kérlek...

Teddy leült mellé, s mit sem törődött a tiltakozásával, ahogy a mellkasára vonta a fejét. Ujjait a sűrű, rézvörös tincsekbe fúrta.

- Olyanok vagyunk, mint a tűz és a jég – mormolta révetegen.

- Nem inkább tűz és víz?

A férfi karcosan felnevetett és megrázta a fejét.

- Nem. Ha a tűz olvasztja meg a jeget, s az oltja ki a tüzet az sokkal fájdalmasabb, és sokkal gyönyörűbb. Ha veled vagyok, úgy érzem magam, mintha egy forgószél kapna fel. Tehetetlenül vergődök, de mégsem akarok igazán szabadulni. Élvezem, enélkül már nem is lennék képes élni.

Lily gyanakodva tekintett a szikrázó szemekbe.

- Te...

Nem tudta folytatni, mert a férfi megragadta a vállát és magához húzta.

[&]

- Hosszú, s mozgalmas élet adatott meg nekik. Nagyanyám mindig az ő nagyanyjának szavait idézte, s a lelkünkre kötötte, hogy sose szeressünk olyan embert, aki feledni valót ró ránk. Midőn éjfélt kong az óra, s új lapot kezdhetnénk, sose tegyük. Ha nem kívánjuk továbbra is megőrizni a bánat keserédes emlékét, akkor nem szeretünk igazán. Ha nem tudunk építeni rá, ha nem zárjuk lelkünk egy eldugott sarkába, akkor sosem fogjuk tudni értékelni mindazt a jót, amit a későbbiekben megélünk.

Nagyapám utolsó gondolataival búcsúztatnám őket, s hiszem, szívünkben örökké élni fognak.

- Találkozunk még...

Ezzel a mondattal mondtál búcsút nekem örökre. Szemedet lehunytad, és édes álomba merültél. Álomba, melyben olyan világot láthattál, amit önmagad építettél. Csak remélni tudom, hogy ott együtt vagyunk.

Boldogan. Békében. Örökké…

Nézem sápadt arcodat, és a lelkem megdermed. A lelkem, amit te keltettél életre. Lágy mosolyoddal, gyengéd érintéseiddel, gyógyító csókjaiddal. Csókjaiddal, amik a világ legegyszerűbb, mégis legdrágább dolgai lettek.

Nekem.

Nekem, akinek sosem számított semmi.

Nekem te lettél a világ közepe.

Nekem most már semmim sem maradt.

Ujjaimat jéghideg kezedre kulcsolom, fejemet a melledre hajtom, és figyelek. Talán dobban még egyet a szíved. Talán csak rémálmodom, amiből menten felébredek.

Akkor itt leszel mellettem, és én elmondhatom azt, amit eddig sosem.

Ajkaim nehezen találnak az eddig ismeretlen szóra.

- Szeretlek!

Elpirulok, mint egy kisgyermek. Szívem őrült vágtába kezd, miközben válaszodat várom. A percek homokszemek módjára peregnek. Feltartóztathatatlanul.

Lehunyom a szememet, és magamban számolom a múló másodperceket.

Egy szívdobbanás, kettő szívdobbanás, három szívdobbanás…

De te továbbra is hallgatsz.

Ajtó csapódik, lábdobogás hallatszik.

- Nem! Nem, ez nem lehet! – őrült sikoltás rebbenti szét ábrándjaimat.

Nem akarok visszazuhanni a valóságba. Nem engedlek el. Ha te elmész, veled megyek.

- Ha meghalsz, veled halok…

Teddy és Lily Lupin emlékére