Örökké együtt

Cím: Örökké együtt
Korhatár: 16
Műfaj: dráma
Szavak száma: 4067
Figyelmeztetések, jellemzők: OOC karakter(ek), AU

Jogok: A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsönvettem őket a magam és mások szórakoztatására. A történet megírásában semmiféle anyagi haszon nem vezérelt, minden jog az írónőt és a Warner Bros filmstúdiót illeti.

Szerzői megjegyzés: -

Tartalom: A történet a roxforti csata után játszódik. Fred Weasley halott. George, az ikertestvére összetört emiatt, nem tudja elfelejteni, ami történt, persze, hogy is tudná. Egy nap azonban Fred szelleme jelenik meg neki és különös ajánlattal ál ellő: Csatlakozzon hozzá Haloween éjszakáján, a Túlvilágon. Vajon George mindent hátrahagy, hogy ismét boldog legyen? Vagy a családdal marad végig? 

Kulcsok: 1. Halloween 2. Akkezdet Instrumentals – Hisz Sztori/Kiskece 3. Jókai Mór idézet

 „Minden öngyilkosság őrültség, s minden őrültségben van valami, ami elárulja magát. Sok ember tudja már, hogy ő őrült, az öngyilkos is tudja azt mind. Takargatni akarja a titkát, hogy meg ne tudják. Éppen azzal árulja el. Fölteszi magában, hogy okos dolgokat fog beszélni, hogy meg ne tudja senki, hogy ő bolond; de azok az okos beszédek mind nincsenek rendes helyen és időben alkalmazva, s felköltik a gyanút; túlságos jókedvet mutat, vigad, tréfál; de vígsága oly aggasztó, oly rendkívüli, hogy aki látja, borzadva mondja magában: "Ez vesztit érzi!"

/Jókai Mór/ 

A tovább mögött olvasható a történet, jó szórakozást!

A történet .doc formátumban olvasható itt is.

Örökké együtt

Prológus

A Voldemort elleni harc kegyetlen volt. Sokszor úgy érződött, a varázsvilág elbukik és a Sötét Nagyúr átveszi a hatalmat. A roxforti csata azonban fordulópont volt a varázsvilág történelmében. Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén elbukott, Harry Pottert pedig mindenki hősként tisztelte ezután. Helyreállt a rend.

De a harc áldozatokat is követel. A Weasley család sok szomorú pillanatot elszenvedett ebben az időszakban. Bill majdnem meghalt, mikor Greyback megtámadta, ám (ha szabad ezt mondani), megúszta annyival, hogy vérfarkas lett. Kegyetlen élet ez, de szerencsére Fleur támasz volt neki. Azonban valaki nem élte túl a csatát. Az ikerpár egyik tagja, Fred Weasley egy Halálfaló kezétől esett el.

Első rész

Anya még nem pakolta le a tegnapi ünnepi díszítést. A tegnapi szülinapozás után ma a Halloween kap teret. Bill és Charlie itt maradt, hogy segítsen nekünk, és hogy együtt legyen a családdal. Bill nem hozta el Fleurt, akit amúgy se érdekelt a Halloween, pár napra meg nélkülözni tudta a bátyámat. Charlie pedig Romániából repült ide, a sárkányok felügyeletét másra bízta.

Ez volt Halloween, mióta Fred meghalt. Nem telt el nap, hogy nem jutna eszembe. Odaadnám a másik fülemet, csak azért, hogy visszajöjjön. Senki sem tudhatta, milyen volt, mikor elveszítettem. Senki, beleértve a családomat is. Minden értelemben Fred volt a másik felem, megéreztem, ha bajba került, vagy ha valami jó dolog történt vele. Nemhiába mondják, hogy az ikertestvérek között nagyon erős a kötelék. Saját bőrömön tapasztaltam. Mióta Fred elment, nem érzek mást, csak ürességet itt bent. Az egykor színes és barátságos világ most fakó és kegyetlen lett. Minden reggel, amikor felkeltem, csak egy célom volt: túlélni azt a napot. Semmi más nem mozgatott. A szobám falát elfoglalták a strigulák, a tragédia óta festem fel a vonalakat.

- Segítsek valamit, anya? – kérdeztem tőle, mert láttam, hogy nem nagyon boldogul a töklámpással.

- George, drágám – fordult meg és rám mosolygott – Hagyd csak, majd én elintézem.

- Biztos?

- Persze, viszont megtennéd, hogy elmész Ronért és Hermionéért a Grimmauld térre?

- Ezer örömmel – erőltettem meg egy mosolyt.

Legalább kicsit távol vagyok a gondoktól és a démonaimtól. Folyton azt kérdezgetem: miért neki kellett elmennie? Igazságtalan az élet. A tragédia óta kerülöm a tükröket. Nem magamat látnám benne. Aki azt mondja, hogy az élet kegyetlen, az biztos nem ismer engem. Más a pénzért vagy miegymásért nyafog. Én az életem feléért.

Elhoppanáltam otthonról és másodperceken belül már a Grimmauld téren voltam. Annyit kellett csupán tennem, hogy mereven nézem a 11-es és a 13-as házszám közötti teret. Ahogy sejtettem, meg is jelent a mágikus birtok, a Főnix Rendje főhadiszállása. A tulajdonos Sirius Black halála után Harry Potter lett. Furcsa, nem? Sirius is és Fred is mosollyal az arcán ment a halálba. Az zavart még, hogy nem tudtam megbosszulni annak a Halálfalónak, mivel nem sokkal később ő is elpusztult. Sovány vigasz. Ha tehettem volna, én öltem volna meg.

- George – zökkentett ki a gondolataimból Hermione ölelése. – Annyira sajnálom, hogy nem lehet itt Fred.

- Hagyd csak, Hermione, ő már egy jobb helyen van… talán – szólalt meg Ron.

Nem volt igaza. Ha jobb helyen lett volna, akkor itt lett volna mellettem.

- George, azért a Varázsvicc Vállalatot nem hagyod abba, ugye? – kérdezte Harry.

- Nem ám – mondtam nevetve. – Valamiből meg kell élni.

- Tulajdonképpen most mire készülnek anyáék? – szólt közbe az öcsém.

- Gondolom, ugyanaz, mint tavaly – feleltem. – Születésnapi torta, családi vacsora és halloweeni ínyencségek.

- Oooh, Harry emlékszel arra a csokis tortára? Nem tudom, mit tett bele Mrs. Weasley, de valami isteni lett – dícsérte az anyám főztjét Hermione.

- Drágám, nem kell már így szólítanod. A család része lettél végérvényesen, ő már neked Molly – súgta gyengéden Ron.

- Tudom, de olyan nehéz megszokni – nevetett a leendő Mrs. Weasley.

Furcsa, nem? Az élet ad egy új családtagot, miután elvett egyet. Persze, Hermione sosem lesz igazán Weasley. A család tagja lesz ugyan, de nem töltheti be az űrt, amit az ikertestvérem hagyott maga után. Egy szemvillanás alatt haza is értünk.

- Jó napot, Mrs. Weasley – köszönt illedelmesen Harry.

- Sziasztok, kis drágáim – mondta vigyorral az arcán az anyám.

- Mrs. Weasley, megtudhatnám esetleg, hogy hogy leszünk beosztva a szobákba? – ölelte meg Mollyt Hermione.

- Hogyne, édesem. Ron szobája a tietek lesz, Harry, ha pedig nem bánod, te George szobájában alszol. Remus és Tonks mindjárt megjönnek, ha jól tudom, ők nem alszanak itt.

- Mi lesz vacsorára anya? – kérdezte tele szájjal Ron. Biztos bekapott egyből vagy három sütit.

- Ronald Weasley, hányszor mondtam neked, hogy nincs nasizás vacsora előtt. Tessék kimenni a konyhából – ütötte kezen anyám az öcsémet.

Nem akartam nagyon láb alatt lenni, ezért a szobám felé vettem az irányt. Gyorsan átöltöztem, majd elmentem zuhanyozni. A forró vízben tudtam csak igazán gondolkodni a gondokon. Nem is olyan rég még azon veszekedtem Freddel, hogy ki menjen elsőnek vagy, hogy ki végez hamarabb. A fél karomat odaadnám, ha ismét tudnék vele veszekedni. Rövid idő múlva egy kopogás zökkentett ki a gondolataimból.

- Igen? – kérdeztem.

- George, te vagy? Jó, akkor várok – hallatszott Hermione mézédes hangja.

Kiléptem a fülkéből, megtöröltem a testem minden porcikáját és elővettem a fésűt. Ám amikor a tükör felé fordultam, valami furcsát vettem észre. Kettő volt belőlem a tükörben. Hallucináció, legalábbis ez futott át az agyamon elsőre, mert csak az lehet. Sokat álltam a forró víz alatt és mikor kiléptem a hidegbe, az agyam megtréfált.

- George, te vagy az? – kérdezte a másik alak.

Megháborodtam, csak ez lehet a magyarázat. Beleőrültem Fred elvesztésébe.

- Ezt nem képzeled, George. Én vagyok az. Fred – mondta újra.

- Nem lehetsz az ikertestvérem. Ő meghalt. Én meg minden bizonyára megőrültem – fordultam el.

Ekkor azt éreztem, hogy valaki megérinti a vállamat.

- Nem vagy egyedül, George- suttogta.

- Fred? – néztem újra a tükörbe. – Freddy?

- Igen – mosolyodott el. – Soha nem mentem el, testvér. Mindvégig itt voltam. Láthatatlanul.

- Kísértet lettél? – kérdeztem, mire ő megrázta a fejét.

- Csupán az univerzum egy része. Folyton itt keringtem, eleinte furcsa volt, hogy kiabálok, de senki nem hallja. Aztán rájöttem, hogy talán a tükrökön keresztül tudnék üzenni. És akkor jöttél te.

- Miért jöttél vissza, Fred?

- Nekem ugyanolyan nehéz nélküled, mint neked nélkülem, hidd el. Mi össze vagyunk kötve, születésünk napjától. Azt hiszem, amikor az a Halálfaló rám küldte a halálos átkot, ez elszakadt. Sőt, biztos vagyok benne.

- Nem egészen értem a dolgot.

- Megmagyarázom – egy ezüstösen fénylő gömböt húzott ki a kabátja zsebéből. Akkora volt, mint egy nagyobb dió és se nem szilárd, se nem légnemű volt.

- Mi ez, Fred?

- Ez a lelked, George. Amikor hátra hagytam ezt a világot, követett. Te is érzed, nem? Azóta nem vagy egész. Szellemnek érzed magad az emberek között és nem találod a helyed. Igazam van?

- Igen – mondtam elképedve. – Mit szeretnél, Freddy?

- Jól figyelj rám. Nem muszáj megcsinálnod, azt, amire kérlek, mert piszok nehéz lehet. A döntés mindig a te kezedben lesz. Ha úgy döntesz, hogy nem teljesíted, én nem haragszom meg.

- Értem, értem, de mégis mi az?

- Gyere hozzám, George. Gyere hozzám és legyünk ismét együtt az idők végezetéig. Akkor soha nem fogunk ismét szétszakadni. Ma éjjel sokkal könnyebb lesz az átmenet. Éjféltől nyílik a kapu és egy óráig nyitva lesz. Gyere át a túloldalra, George, ott fogok várni rád.

- George, végeztél? – ismét kopogtak. Mire visszanéztem a tükörre, Fred alakja eltűnt, mintha soha nem is lett volna ott, mintha csak illúzió lett volna az egész.

- Igen, persze – magamra kaptam a pólót és kisétáltam. Megeresztettem egy vigyort Hermione felé, pontosan azt a látszatot keltve, mintha minden rendben lenne.

Második rész

A szobám csak még nyomasztóbb lett a Freddel való találkozás óta. Harry beköltözött hozzám arra az éjszakára, nem éreztem annyira egyedül magam, de ami a fürdőszobában történt, csak még jobban feltépte az amúgy be sem gyógyult sebeket. Az ikertestvérem azt akarja, hogy menjek utána, de miért? Miért hagynám itt az életet, hogy hagyhatnám egyedül a szüleimet és a kis testvéreimet? Valóban megfordult a fejemben, hogy csak azért, mert egy családtag meghalt, forduljak el azoktól, akik még élnek? Válaszút előtt álltam és kellett valaki, akivel beszélni tudnék. Sirius mindig meghallgatott minket, ha problémánk volt, Remus is a segítségünkre volt, a feleségével együtt. Sajnos egyikük sem él.

- Jól vagy, George? – kérdezte Harry a másik ágyból.

- Persze, semmiség – eresztettem meg egy mosolyt neki.

- Figyelj, tudom, mit érzel.

- Nem, Harry. Nem tudod. Ez nem olyan, mintha a szüleidet veszítenéd el, hanem pontosan olyan, mintha magadat. A másik énedet, aki tényleg te vagy valahogy.

- Megértelek. Tudod, valahogy tényleg könnyebb annyival, hogy én nem ismertem a szüleimet. Csak a történetekből és szóbeszédekből tudom, hogy valójában milyenek voltak és nagyon sajnálom, hogy nem lehettek a részesei a felnőttkoromnak. Így őket sokkal könnyebb volt elengedni. De mikor azt látod, hogy az egyik Roxfortos barátodat, aki veled együtt harcolt a Tusán, lemészárolják… vagy amikor kiderül, hogy a keresztapád a hiedelmekkel ellentétben a végtelenségig jó ember és felajánlja, hogy költözz hozzá, azután a saját unokatestvére pálcájától esik el… még most is elszomorít, ha rájuk gondolok – sóhajtott szomorúan.

- De neked ott van Ginny, az öcsém, Hermione.

- Elfelejted, hogy ők érted is vannak. Ahogy én is. Sőt, az egész Rend.

- A Rend nem törődik pityergős gyengékkel.

- Ezt azonnal fejezd be. Igenis törődünk veled, Voldemort halott, a csatlósai szétszóródtak, nem fenyeget minket semmilyen veszély. Innentől csak még jobban figyelünk egymásra, megértetted? – emelte fel a hangját.

- Add a kulcsokat.

- Hogy micsoda?

- Elmegyek a Grimmauld térre.

- És a Halloweeni ünnepséggel mi lesz? Édesanyád minden bizonyára lassan összehívja a társaságot.

- Este kilencre visszaérek – néztem a faliórámra, ami most pontosan hetet mutatott.

- Várj, gondolkodjunk logikusan. Senki nincs most a főhadiszálláson, hacsak nem a Rend néhány tagja, akik esetleg ott akarják tölteni az ünnepet, de egyedül maradsz, George.

- Pont ezt akarom. Csak egy kis idő egyedül, magamba burkolózva. Ne félj, visszajövök.

- Ha ezt akarod – röppentette ide nekem a Grimmauld téri ház kulcsait.

Szótlanul felkeltem, felvettem egy vastagabb kabátot és kiléptem a kertbe. Csípős és hideg este volt, látszott a leheletem is. A csillagok csak úgy ragyogtak felettem, csodálatos látvány volt. Egy kerti törpe éppen gilisztát ásott ki a földből. Ha itt lenne Fred, biztosan nevetve ellátjuk a baját. Hagytam, hadd csinálja azt, amit akar. Átugrottam a kerítésem, majd amikor olyan helyre érkeztem, ahonnan már lehet hoppanálni, megtettem. Észre se vettem, milyen kellemetlen is szokott lenni, már megérkeztem.

Lenyomtam a kilincset. A csend fogadott csak, egy pisszenést se hallottam. Felmentem a második emeletre, persze végig ügyelve arra, hogy Sirius anyját fel ne keltsem, nagyon idegesítő a rikácsolása. A folyosó legvégén található hálószobába pakoltam le, a felújítás után mi kaptuk ezt George-dzsal. Azt csináltunk vele, amit csak akartunk, így történt, hogy a falakat vörösre festettük és az ágy fölé egy aranyozott R betűt varázsoltunk. Elmosolyodtam, mikor eszembe jutott, mennyi festékfolt csöppent a ruhánkra és azután anya majdnem szívinfarktust kapott, mikor a negyedik mosásra sem jöttek ki a foltok. Hanyagul ledobtam magam az ágyra, majd elaludtam.

Arra ébredtem, hogy nyílik a bejárati ajtó. Először az futott át az agyamon, hogy Harry jött megkeresni, mert talán már elmúlt este kilenc. Pedig még csak háromnegyed nyolcon állt a mutató. Felkaptam a cipőmet és lefelé vettem az irányt. Az előszobában egy sötét bőrű, igen magas ember állt. Először nem láttam tisztán, ki is az, de amikor felém fordította a tekintetét, egyértelmű volt.

- George, mit keresel te itt? – fogott kezet velem Kingsley. Döbbent mosoly ült az arcán.

- Inkább én kérdezem ezt tőled. Nem a mugli miniszterelnöknél lenne a helyed? – kérdeztem vissza mosolyogva.

- Éppen lelépett, mikor utoljára láttam. A legújabb fekete hajú titkárnőjével. Esküszöm neked, sokkal több időt tölt az ágyban a titkárnőivel, mint amennyit a Downing Streeten. De kit zavar, mikor vagy tíz éve ő a legjobb elnök? – nevetett.

- Mit csinál most a Rend?

- Semmit. Az égvilágon semmit. Persze, van pár Halálfaló, aki azt hiszi, hogy ő a néhai Sötét Nagyúr örököse, de az ilyeneket gyorsan elintézzük. Csend van, senki sem használ főbenjáró átkokat és muglik elleni támadásokról sincsen tudomásunk. Azt hiszem, sok év után ismét béke van a varázsvilágban.

- Mikor leszel már Mágiaügyi Miniszter? – kérdeztem nevetve.

- Indulok a választásokon. Lassan kezdődik a kampány, két hónap és úgy miniszter lesz. Rufus Scrimgeour halála után a jobbkeze, Tom Collins kezébe hullt a hatalom, mint ahogy azt tudod. Nem annyira rossz miniszter, de sok volt a helytelen döntése. Nem fajsúlyosak, nem dőlt össze a rendszer, de attól még helytelenek voltak a döntések.

- Rád szavazok, azt hiszem – mosolyodtam el.

- Köszönöm, George. De tulajdonképpen mit fecsegünk még itt? Nincs vajsör? – ment be a konyhába nevetve.

Párc perc múlva már rotyogott az olajban a tojás és a szalonna, főtt a virsli és készült a majonézes kukoricasaláta. Kingsleyvel úgy döntöttünk, összeütünk valamit a nagy vacsora előtt az Odúban.

- Kingsley, te tulajdonképpen miért jöttél a Grimmauld térre?- kérdeztem a salálát kavarva.

- Csak lepakolni, itt alszom. Természetes, hogy elmegyek az Odúba az ünnepi vacsorára, de Molly jelzett, hogy tele van az otthonotok, így hát ide telepszem le.

- Értem én, csak miért csinálunk kaját? Nem félsz, hogy megromlik?

- A tojást megesszük most, a kukoricasalátát meg elvisszük. Molly biztosan örülni fog, amiért a férfiak is dolgoztak valamit – nevetett.

- Charlie mostanában nem küld képeslapokat Romániából. Ugye jól van?

- Persze, hogy jól. Kicsit elfoglalt most, újabb norvég tarajosok érkeztek és nehéz kordában tartani őket. Ne aggódj, a bátyád egészséges, mint a makk.

- Nem kéne lassan elindulnunk? – fél kilenc volt.

- Oooh, induljunk, mert elkésünk – csavarta le a gázt Kingsley.

- Mivel megyünk? Nem nagyon ajánlom a hoppanálást.

- Természetesen seprűvel. Ne aggódj, ülhetsz mögém – mosolygott.

Elpakoltuk, ami még hátra volt, a baconos tojást betettük a hűtőbe, a salátát becsomagoltuk és kiléptünk az utcára. Kingsley seprűje ott lebegett az ajtó előtt, leláncolva.

- Biztonsági óvintézkedés. Még a felhők felett észleli egy mugli radar nekem – nevetett.

Felültem a Rend egyik legbölcsebb tagja mögé és hagytam, hadd kapjon bele a szél a hajamba.

Harmadik rész

Anya megint kitett magáért, igaz, már megszokhattam volna. Volt pár igazán ínycsiklandó húzása ételek terén, de én még olyan finom hagymaágyon sült csirkét nem ettem, mint amit Halloweenkor készített. Ha tehettem volna, megnyaltam volna mind a tíz ujjamat utána, a lábujjakról ne is beszéljünk. Hála a jó égnek, a Kingsleyvel közösen elkészített kukoricasalátánk is ízlett mindenkinek.

- Nem is tudtam, hogy tudsz sütni és főzni George, legközelebb téged állítalak a konyhába – viccelődött anya, miután a második fogást leszedtük az asztalról.

- Mrs. Weasley, segítsek hordani a süteményeket? – jött be a konyhába Hermione.

- Neked csak Molly, kis drágám, és ha már itt vagy, kivinnéd ezt a tepsit? – azzal Hermione kezébe nyomott egy túrós süteményekkel megrakott tepsit.

- Visszamész a Grimmauld térre vacsora után? – kérdezte anya, miközben a súrolókefét bűvölte, hogy mosogassa el a tányérokat.

- Nos, elképzelhető. Nem akarom egyedül hagyni Kingsleyt – mosolyogtam.

- Kingsley az egyik legbölcsebb varázsló, akivel találkoztam. Az ember azt hinné, hogy Dumbledore nevelte fel, meglátod, hogy ő lesz a következő mágiaügyi miniszter – vett ki egy tál cikesz formájú aprósüteményt a hűtőből.

- Felveszek egy pulcsit, kezd nagyon hideg lenni – közöltem, halvány mosollyal az arcomon és a lépcső felé vettem az irányt.

Beértem a szobába, éppen csak felvettem egy vastag pulcsit, mikor hallottam, hogy valami összetörik mögöttem. Kétségkívül üveg csörömpölése volt.

- Homenum Revelio – mondtam ki a varázsigét. Az emeleten nem tartózkodott senki rajtam kívül.

Kinéztem a folyosóra, de semmi. Sötétség volt mindenhol. Ekkor lépteket hallottam, de nem úgy, mintha közeledne valaki, hanem mintha egy helyben járkálna. Először arra gondoltam, hogy eltévedt házimanó lehet, de nekik kicsi a lábuk és nem adnak ki ekkora hangot. A fürdőszoba felől hallottam a hangokat. Úgy döntöttem, nincs más lehetőség, magamnak kell megnéznem. Óvatosan benyitottam, de semmi szokatlant nem láttam.

- Lumos- bevilágítottam a helyiséget. Ekkor észrevettem, hogy áll valaki előttem.

- Ne világíts az arcomba, szerinted a halottaknak nem fájhat a szemük, ha tíz centiről rájuk küldesz egy Lumost? – kérdezte nevetve Fred.

- Mit keresel már megint itt? – nem örültem nagyon neki.

- Georgey, nem emlékszel? Tikk-takk, pörög az óra, már csak két órád van dönteni.

- Hogy utánad menjek vagy maradjak életben?

- Pontosan. Nézd, testvérkém, ez nem olyan félelmetes és nem olyan rossz, mint hiszed. Mondtam már, hogy én soha nem mentem el igazán, mindig itt voltam.

- Mondd, te se senkivel sem törődsz? Mi lesz anyával, apával, Ronnal vagy Ginnyvel? Őket ki vigasztalja meg?

- Ne kezdjük ezt már megint. – ásított. – Most meséljem az elejéről? Az emberi élet múlandó, te is nagyon jól tudod. Megszületünk, élünk, meghalunk, ez az élet rendje. Eleinte nekem se volt könnyű, nehogy azt hidd. De mikor megbarátkozol a gondolattal… tied a végtelen.

- Nem tudom mióta lettél ilyen békejogi aktivista vagy mifene – csóváltam a fejem.

- Mióta meghaltam – nevettet.

- Szerinted ez vicces? Különben is, hogy tudtál kijönni abból a tükörből?

- Oooh, hát erősödöm. A halálom után senki sem hitte el, hogy valaha is visszajövök, de ott voltam a gondolataitokban, láttam. Amikor megpillantottál a tükörben, elhitted, hogy én vagyok az, így erőre kaptam. Meg tudok jelenni fizikailag, de csak akkor látsz, ha én azt akarom, hogy lássál.

- Szóval visszatérve az ügyünkre. Azt akarod, hogy menjek utánad. Jó, de mégis hogy tervezted? Ki fog megölni? Ne legyél buta, Fred, amíg éltél, nem voltál az.

- Semmi szükség nincs itt másra. Majd te elvégzed.

- Öngyilkosság… szóval, ha jól értem, azt akarod, hogy haljak meg. Ráadásul úgy, hogy magam ellen fordítom a pálcámat. Őrült lettél, Fred.

- Én nem mondanám őrültnek magam és semmire sem kötelezlek. Csupán egy kérés volt, de hogyha nem akarod, hát nem akarod, nincs ebből gond. Megértem, én is az életet választottam volna – azzal eltűnt a szemem elől.

- Várj! – kiáltottam utána, mire megint megjelent. – Ha megteszem, mi garancia van arra, hogy nem lesz fájdalmas az átkelés?

- Ne aggódj, nem lesz az. Sirius azt mondta, könnyebb, mintha álomba merülnél.

- Sirius? Hát ő is ott van? – döbbentem le.

- Mindenki itt van. Mindenki, akit valaha ismertünk- mondta mosolyogva és eltűnt.

Feldúltan mentem le a teraszra. Mindenki jókedvű volt és mosolygott, halomban voltak a sütemények a tányérokon, vajsörös korsók és forralt mézboros csészék díszítették az asztalt.

- Figyelem, figyelem, most jön a torta, mindenki maradjon a helyén – szólalt meg anyám, aki egy nagy, töklámpás formájú tortát lebegtetett maga előtt.

- Csokis és marcipános, ketten sütöttük Fleurrel – súgta nekem mosolyogva Ginny.

- Ginny, hát te hol voltál eddig? – kérdeztem mosolyogva. Nem láttam a húgomat eddig.

- Itt voltam délelőtt egy kicsit, de nem sokat – csippentett a tortából. – Kikísértük Fleurt a reptérre, megvártuk, míg felszáll a gépe, aztán kicsit bevásároltam. Harryvel lassan összeköltözünk.

- Te gyakorlatilag már most is a Grimmauld téren élsz – mondtam nevetve.

- Ebben igazad van, de még nem hivatalos. Amúgy meg azt tervezzük, hogy nem maradunk ott sokáig, maximum fél év, addig keresünk egy szép házat Godrick’s Hollowban – mosolygott.

- Godrick’s Hollow, ez igazán érdekes.

- Harry vissza akar menni oda, saját bevallása szerint mindig is két otthona volt. A Roxfort és Godrick’s Hollow. Persze kérdés, hogyha megkapja McGalagony professzortól az SVK tanári posztot, mennyit lesz otthon.

- Na és te? Hogy megy mostanában a kvidiccs? – Ginny ugyanis fogó volt a Holyheadi Hárpiáknál.

- Egész jól, vezetjük a bajnokságot veretlenül, ha sikerül az, hogy ne kapjunk ki egyetlen csapattól sem, akkor mi lennénk tizenöt év után az elsők, akik vesztes meccs nélkül nyertek bajnokságot. Öt meccs van még hátra, de én a bajnokság után szögre akasztom a seprűt – közölte vidáman.

- Nocsak, mi történt? Meguntad, hogy folyton körbe-körbe repkedsz? – mosolyodtam el.

- Terhes vagyok – súgta halkan a fülembe.

- Ez komoly? – döbbentem le.

- Ne mondd meg senkinek, én is csak tegnap tudtam meg. Anyáék még várhatnak a hírrel – mosolygott.

- És mikor leszek nagybácsi? – mosolyogtam.

- Még csak az első hónapban vagyok. Aztán majd nehogy bolondságokra tanítsd – ütötte meg a vállamat szórakozásból.

- Én? Hova gondolsz? – nevettem el magam.

Töltöttem magamnak egy pohár vajsört és titkon Ginny és Harry gyerekére ittam. Az újszülöttre, aki két nagybácsikáját soha nem ismerheti meg. Mert akkor eldöntöttem, hogy átmegyek a Túlvilágra, kerül, amibe kerül.

Negyedik rész

Nem attól voltam megriadva, hogy Ginny gyermeket vár. Sok közöm nincs hozzá, mit csinálnak Harryvel. Egyszerűen sajnáltam a kicsit, hogy nem ismerhet meg, pedig ott akartam lenni a születésénél, fogni a kezét, játszadozni vele. Csak folyton az lett volna bennem, hogy ezt Fred is megélhette volna. Az óra este tizenegyet mutatott. Össze kell szednem magam. Talán még egy búcsúlevelet is hagyok hátra. Fred kísértetéről vagy bármi is legyen az, egy szót sem szólok senkinek. Ez csak az én ügyem, és ha csak nekem jelent meg, akkor ez az én terhem. Befejztem a vacsorát, majd apához fordultam. Egész este egy szót sem váltottam vele.

- George, de jó újra mosolyogni látni – ölelt meg. Lehet, hogy kívülről mosolyogtam, de belül már igazán a másik oldalon álltam Freddel.

- Én is örülök, apa. Figyelj, mondanom kell valamit – ültem le mellé.

- Bármit, fiam, bármit. Tudod, hogy mindig melletted vagyok, akármi is történik. A sok csíny felett is szemet tudtam hunyni, amit a Roxfortban csináltatok. Jó, hogy megkomolyodtál – mosolyodott el.

- Csak azt szeretném mondani… - kerestem a szavakat – Hogy bármi történik velem, szeretném, ha tudnád, hogy imádom a családomat. Annyi mindenen keresztül mentünk az évek során, de nem törtünk meg.

- Még jó, lassan elpusztíthatatlanok leszünk – nevetett.

- Mindig jó embernek neveltél, de valójában sose voltam jó. Nem tiszteltem a bölcsebbeket, mikor kellett volna. – folytattam. – De kívánni sem kívánhattam volna jobb családot nálatok.

- George, mi a baj? Aggódom érted – tette a vállamra a kezét.

- Csak elgondolkodtam Fred halálán picit, ennyi az egész – néztem a csillagokra.

- Fred… ő már a csillagokban van és onnan néz le ránk. Egyszer újra leszel vele, de nem engedlek meghalni, ne is számíts rá, hogy nem töltöd be a nyolcvanat – mondta mosolyogva.

- Igen… talán nem is fog olyan sok időbe telni és újra látom. – fogtam meg a kezét. – Most visszamegyek a Grimmauld térre, ott töltöm az éjszakát Kingsleyvel. Majd ő is jön utánam valamikor.

- Persze, menj csak – mondta mosolyogva.

Talán így rendeltetett. A halálom előtt az apámmal beszéltem utoljára ilyen mélyen és nem bántam meg. Felálltam az asztaltól, elköszöntem mindenkitől, anyának megköszöntem az isteni vacsorát. Pár perc múlva ismét a Főnix Rendjének főhadiszállása fogadott. Meggondoltam magam, nem írok búcsúlevelet. Ismertem apát, biztosan elmondja, miket mondtam neki. A levelembe is ugyanezeket írtam volna. Felmentem a padlásra, hátha találok valami erős kötelet. Nem akartam az Avada Kedavra átkot magamra szórni. Furcsa ez. Varázslónak születtem és mugliként megyek el. Nem is olyan sokára találtam is kötelet. Erős és vastag volt.

Eljött tehát a nagy döntések perce. Mindent hátrahagytam, talán meggyászolnak, de úgy fognak emlékezni rám, mint Fredre. Csillagként akarok ragyogni az égen. Felálltam egy székre, a kötelet a nyakamba kötöttem. Beszívtam mélyen az utolsó levegőmet és lassan kifújtam. Aztán kirúgtam magam alól a széket.

Zuhantam. Egyenesen bele a sötétségbe. Semmi nem volt körülöttem, de a szó szoros értelmében. Csak én voltam és a semmi. Aztán megláttam a fényt. Szinte vonzott magához. Zenét hallottam, de nem kívülről szólt. Mintha a lelkem adta volna ki magából. Olyan kellemes volt, amilyen egy zene sem, amit életemben hallottam. És ekkor megszólalt a lelkem. Tisztán hallottam a szavait.

„Maradunk mindig mozgásban, mint minden,

mint az élet, mind Egy - mindegy milyen szinten,

nincs fizika, nincs idő, igazából nincs semmi sem

csak én vagyok és Te, lendülünk a semmiben.”

Akkor megláttam. A Túlvilág, egy másik élet.

- Tudtam, hogy eljössz hozzám, George – nyújtotta felém a kezét Fred. Én bátran megfogtam az övét és együtt léptem át vele a Mindenség Kapuját.

Előttem a legszebb hely terült el, amit valaha láttam. Szivárvány, érintetlen mező, fák. Maga volt a békesség országa.

- Nagyon bátor voltál, George. Együtt leszünk örökre – ölelt át Fred.

Felnéztem a szivárványra és nem is tudom hány hónap után végre tudtam szívből mosolyogni.

Epilógus

George testére Kingsley bukkant rá, miután visszatért a Grimmauld térre. Azonnal értesítette a Weasley családot, akik mély traumába estek az újabb tragédia után, Molly Weasley többször is öngyilkossági kísérletet hajtott végre, de szerencsére Arthur és a többiek mindig le tudták róla beszélni. Georgeot Fred mellé temették és egy új felirat került a sírtáblára: Együtt örökké.

Ron és Hermione saját mellszobrot készített az ikrek tiszteletére, Ron mindig elmosolyodik, ha elmegy a szobor előtt.

Sajnos Harry és Ginny ezutáni éve nem volt túl pozitív. Ginny tiszteletből a Fredrus George nevet adta a babának, de sajnos halva született. Sok időbe telt, míg fel tudták dolgozni, de szerencsére nem is olyan sok idő múlva Ginny egészséges babának adott életet, aki a a James Sirius nevet viselte. Nemsokára testvérei lettek, Albus Perselus és Lily Luna.

Kingsley lett a következő mágiaügyi miniszter, aki kitüntette a Weasley családot a Voldemort elleni harc hőseiként.

Fred és George pedig boldogak voltak a Túlvilágon. Boldogak, hiszen a testvérpár újra egyesült és az idők végezetéig tréfálkoztak még odaát.

Vége