Összefoglaló

A mai nappal bezárólag felkerült az utolsó történet is, kezdetét veszi a véleményezési szakasz. A pontozás december 27-ig tart, gyertek bátran, hogy esélyetek legyen a Kritikaírók Díjára! Ne felejtsétek el, hogy az érvényes szavazatok leadásához a kulcspárok mindkét felét pontozni szükséges. Jöjjön egy kis összefoglaló, hogy mely történetek tartoznak az egyes ünnepekhez, és ezek milyen figyelmeztetésekkel bírnak. (A pontozási kritériumokat itt találod.)


Esküvő


Autumn: Elveszett valóság
16+, AU, slash, 7199 szó
"Vannak megteremtett világok, éles látomások, amik ellen nehéz védekezni. Más-más valóságban élni, és megérteni, elfogadni a másikét nem könnyű feladat. 
Ginny négy évvel ezelőtt elveszett a családja számára, és önmagát sem fogja talán már soha megtalálni. A Weasley família gondoskodó, és nem az a feladós fajta, Harry lelkiismeretesen eljár egy gyógyítóhoz, hogy javítsanak a helyzeten, miközben igyekszik megbékülni a bűntudattal, amiért boldog szeretne lenni, és egyszerűen csak szerelmes. Ebben pedig mindvégig Charlie lesz a társa."
Spring: Tánc a Weasleykkel
12+, AU, slash, fluff, az elején leheletnyi angst, 7633 szó
"Draco Malfoy élete monoton és fárasztó, mígnem újra találkoznak Ron Weasleyvel a húsz éves roxforti osztálytalálkozón. Barátokként vesznek búcsút egymástól a rendezvény után, és levelekben tartják a kapcsolatot, egyre mélyítve kötődésüket a másikhoz, várva a következő személyes találkozás lehetőségét, ami egy esküvő formájában jelenik meg. A kérdés már csak az, mit szól a többi Weasley a két férfi viszonyának hirtelen pálfordulásához..."


Karácsony

Autumn: Csendes éj
12+, AU, 4079 szó
"A Weasley család karácsonya ebben az évben szokatlanul csendes. A családfőjük az ispotályban, egy másik szerettük pedig még rosszabbul járt. Az ünnepet belengi a hiány és az aggodalom, amire talán sosem lesz enyhülés."
Spring: Amitől vörös lett a Weasleyk haja
12+, AU, 12074 szó
"Mitől lesz Weasley egy Weasley? A történetemből kiderül, hogyan lett a család különös ismertetőjegye a vörös haj, mások levetett talárja és a szeplős arc. Ezt keverd össze karácsonyi hangulattal és az évszázadokon átívelő családi összetartással, és egy csepp mágiával. Illetve majdnem kihagytam az ikrek viccelődéseit, Molly zsörtölődéseit és Arthur mugli imádatát. Egyszóval jó olvasást!"


Halloween

Autumn: Örökké együtt
16+, AU, OOC, 4067 szó
"A történet a roxforti csata után játszódik. Fred Weasley halott. George, az ikertestvére összetört emiatt, nem tudja elfelejteni, ami történt, persze, hogy is tudná. Egy nap azonban Fred szelleme jelenik meg neki és különös ajánlattal ál ellő: Csatlakozzon hozzá Haloween éjszakáján, a Túlvilágon. Vajon George mindent hátrahagy, hogy ismét boldog legyen? Vagy a családdal marad végig?"
Spring: A Weasley Varázsvicc Vállalat első hivatalos megbízása
14+, Slash, AU, 5369 szó
"Közeledik a Halloween. A Weasley ikrek minden eddigi csínyüket megpróbálják felülmúlni egy kis igazgatói segítséggel. Az ötödéves Harry szokatlanul viselkedik, de az ok nem mindenki számára rejtély, vagy legalábbis nem sokáig marad az..."


Szilveszter

Autumn: Farkas és bárány
14+, AU, 5271 szó
"Mivé válnál, ha az édesapád a világ megmentője? Ha mindenki a tenyerén hordoz, lesik minden óhajod? Mindenki, kivéve a kiszemelted. Talán álságos farkassá vedlenél, aki elejti a vadat, vagy gyönge báránnyá, aki magához édesgeti? Mindezt tudatosan, vagy tudat alatt? 
Lily élete sem tündérmese, még ha „neki csupán szerelmi bánata van is."
Spring: Ginny ajándéka
nk, 3516 szó
"Mindig fontos ünnep a Szilveszter, ami a két évet összeköti. Ez a varázslóknál sem meglepő, ez most mégis más…"


Születésnap

Autumn: Egy őrült lélek máglyákat keres
18+, AU, incest, slash, angst, 4068
"Haragszom rád, mindig haragudni fogok, mert amikor elmentél, megöltél bennem valamit, valami egészen elemit, vagy magaddal vittél engem is, és itt hagytad ezt az undorító fércműt, valaha volt létem fantom-lenyomatát."
Spring: Sorsforduló(k)
12+, romantika, humor, 6054
"Születésnapból sokféle van. Nagy ünnepléssel vagy (szűk) családi körben megtartott, meghitt, csendes, magányos, boldog, szomorú… Én ezekből ragadtam ki párat és vettem hozzá a Weasley család tagjait, vagy akik most készülnek hivatalosan is Weasleyvé lenni. Egy, mégis négy novellát hoztam nektek – rövidebbeket és hosszabbakat egyaránt -, hogy mindenki megtalálja köztük a neki tetszőt. Remélem, így lesz."



Gyertek bátran pontozni, a Szerzők izgatottan várják a kritikákat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése