Cím: Csendes éj
Korhatár: 12
Műfaj: dráma
Szavak száma: 4079
Figyelmeztetések, jellemzők: AU
Jogok: A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsönvettem őket a magam és mások szórakoztatására. A történet megírásában semmiféle anyagi haszon nem vezérelt, minden jog az írónőt és a Warner Bros filmstúdiót illeti.
Szerzői megjegyzés: Nem is tudom, pontosan hova datáljam a történetet. Mr. Weasleyt megtámadja a kígyó, de nem az ötödévben járunk, hanem Harry már aurornak tanul. A mostani rend alapján, tekintettel a háborúra, egy megbízott mentorral dolgoznak, kapásból a mélyvízben. A körülmények tehát hetedév után, háború közben.
Tartalom: A Weasley család karácsonya ebben az évben szokatlanul csendes. A családfőjük az ispotályban, egy másik szerettük pedig még rosszabbul járt. Az ünnepet belengi a hiány és az aggodalom, amire talán sosem lesz enyhülés.
Kulcsok: 1. Karácsony, 2. Amélie - Comptine d'un autre été
A tovább mögött olvasható a történet, jó szórakozást!
A történet .doc formátumban olvasható itt is.
Csendes éj
A
szentestét megelőző napon már minden készen állt az Odúban az
ünnepre. Kedves, apró angyalkák röpködtek a fenyődíszek körül,
időről-időre csillámló porszemcséket dobva a levegőbe,
kellemes, tompa, színes fények égtek az ablakokban és a szépen
díszített fán. A Mollyféle mézes, fahéjas sütemények illata
lassan belengte az egész házat, a kandallóban barátságos,
meleget adó lángok lobogtak.
Minden
tökéletes lehetett volna, azonban sajnos csak a külcsín, a
díszítés volt a helyén, az ott lakók gondolatai ugyanis nem a
karácsony körül forogtak, nem tudták átadni magukat a
várakozásteljes hangulatnak. Bár a Weasley család legkedvesebb
ünnepéhez érkezett az év, amikor valamennyien összegyűltek, az
Odú most szokatlanul zsivajmentes volt. A rádióból halk zene
szólt, hogy ne őrjítse meg az egyébként is aggodalmas Mrs.
Weasleyt a csend.
Fiai az
emeleten voltak, vagy együtt, vagy ki-ki a maga szobájában. Lányát
a konyhában hagyta azzal, hogy mosogasson el az ebédet követően,
hogy lefoglalja magát. Most ugyan jóval kevesebb edény
koszolódott, mint általában, és kevesebb étel is fogyott. Ő
addig a nappaliban volt, és a falon futó díszeket, az azokon lógó
gömböket igazgatta, jól tudta, hogy teljesen hiábavalóan, hiszen
a mai nap folyamán már legalább négyszer csinálta végig
ugyanezt. Nem túl jól működő gondolatelterelésnek szánta, de…
nagyot sóhajtott. Hiányzott a férje. És hiányzott az a drága jó
Harry is.
Ron és
Hermione napok óta meg sem szólaltak, legfeljebb egymás közt
sugdolóztak, Ginny pedig ma először hagyta el a szobáját, mióta
hazajöttek a Szent Mungóból. Molly nem engedte neki, hogy ott
maradjon, sem pedig, hogy állandóan elszökdössön látogatóba.
Nem volt értelme, az a komoly tekintetű gyógyító is őszintén
megmondta. Ma délután együtt mennek majd be az Ispotályba, ahogy
holnap is, hogy Arthurral legyenek.
Ránézett
a kandallópárkányon álló órára, amin a különböző mutatók
a családja tagjait, valamint immár Hermione és Harry képmását
is tartalmazták. Kettő kivételével mindegyik az „otthon”
feliraton állt – még ha Percy nem is velük töltötte az időt,
hanem a saját lakásában a feleségével –, a fennmaradók közül
pedig az egyik a „lábadozik”, a másik a „halálos veszély”
címszó felé fordult. Legalább… legalább Arthur viszonylag jól
volt. Mrs. Weasley ismét mélyet sóhajtott, és leengedte pálcás
kezét maga mellé. Ideje indulniuk.
Levette a
kis kötényt, amit a házimunkához viselt, majd a lépcső aljába
sétált.
- Fiúk!
– kiáltott fel. – Lassan mennünk kell! – aztán még megelőző
jelleggel hozzátette: - Fred, George, nem hozhattok magatokkal
semmiféle Varázsvicc terméket, megértettétek?! A javasasszony
legutóbb sem értékelte, hogy a repkedő tűzijáték állatok
elszabadultak a folyosón, csak hogy felvidítsátok apátokat –
folytatta, inkább már csak maga elé morogva.
Hangjára
Ginny előkerült a konyhából, komor ábrázattal és szorosan
hátrafogott hajjal, míg a család férfitagjai egymás után
szállingóztak le, természetesen Ron, Hermionéval egyetemben. Bill
és Charlie halkan váltottak még pár szót, mielőtt az ikrek is
leértek kicsit játékos szökelléssel az utolsó lépcsőfokokon.
- Át
akarsz kutatni, anya? – ajánlotta Fred, csípőjét jobbra tolva,
ezzel felkínálva nadrágja zsebét. Mellette George a karjait is
széttárta, és rendkívül ártatlan képet vágott.
Molly
legyintett.
-
Felesleges, jól ismerlek titeket. Ha akartok, bármit becsempésztek,
én pusztán megkérhetlek anyai szigorommal, hogy ne tegyétek –
emelte feléjük mutatóujját.
- Nincs
náluk semmi, anya – lépett előrébb Bill. – Indulhatunk. –
Mikor Molly megnyugodva elfordult, és a Hopp-poros tartóért nyúlt,
a legidősebb fivér a Fred-George párosra nézett. – Ajánlom,
hogy így legyen – formálta jól láthatóan a szavakat, mert hang
alig jött ki a torkán, nehogy felhívja rá anyjuk figyelmét.
Az ikrek
hevesen bólogattak, mire Bill csak megforgatta a szemeit, Charlie
pedig barátságosan megveregette a vállát.
- Majd
figyelünk rájuk – biztosította támogatásáról.
- Árulók
– mormogta Fred.
- Mondtál
valamit? – állt meg a kandalló mellett Molly, hogy sorra
odakínálja gyerekeinek a Hopp-port, megvárva, amíg mindegyikük
átér a Szent Mungóba, hogy aztán lezárva a házat utánuk
mehessen.
Fred
arcán azonnal mosoly terült el.
- Dehogy
anya. Hiszen George és én vagyunk a legjobb fiaid. Mintha ezt
mindig elfelejtenéd – ráncolta sértetten a szemöldökét.
Mrs.
Weasley ciccegve megcsóválta a fejét, Ron pedig morranva,
helytelenítően lökött egyet testvérén, mikor elhaladt mellette.
Az ikrek összenéztek. Ronnal mostanában még annyira sem lehetett
viccelni, mint eddig. Pedig nekik egyszerűen muszáj volt
viccelniük! Inkább, mint hogy savanyú ábrázattal
belegondoljanak, hogy hamarosan elveszíthetnek valakit. Majd ha…
ha megtörténik, akkor ráérnek keseregni. Merlin lássa lelküket,
fognak is.
˘o˘ -
˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘
A Szent
Mungo viszonylag csendes volt. A karácsonyra való tekintettel
igyekeztek minden új beteget legalább olyan állapotba hozni, hogy
pár napra hazaengedhessék őket, hogy a családjuk körében
tölthessék az ünnepet. Ha minden jól ment, a Weasley sokaság is
visszakaphatta családfőjét szentestére.
Mikor
besorjáztak a kórterembe, ahol mindössze két, mágikus gyertyával
díszített ezüstfenyő koszorú volt elhelyezve egy-egy kis
gyógyszeres asztalon, maradék ünnepi hangulatuk is elszállt.
Arthur hátul, egy boltíves ablak melletti ágyban feküdt, és
mikor felnézett az ölében tartott könyvből, melegen
elmosolyodott. A fennmaradó négy ágy közül csak az egyik jobb
oldalon lévőben aludt valaki, elég sápadtan, és kissé
felszínesen lélegezve. Homlokán és mellkasán láthatóan valami
zöldes folyadékkal átitatott gézcsíkok feküdtek, s mikor
elhaladtak a férfi mellett, érezték azok erős szagát.
-
Sziasztok! De örülök nektek! – hajolt oldalra Mr. Weasley, hogy
letegye az ágya melletti szekrénykére az idáig olvasott könyvet.
Alig észrevehető grimasz futott végig az arcán a mozdulatra, de
mikor ismét családjára nézett, már csak mosolygott.
Molly
odahajolt hozzá, hogy megpuszilja.
- Hogy
vagy, drágám? – kérdezte törődön.
- Már
sokkal jobban – figyelte a férfi, ahogy felesége előhúzza
táskáját, és különféle formájú, becsomagolt ételt pakol elő
belőle. – Itt is adnak enni, Molly.
Mrs.
Weasley helytelenítően felhorkantott.
- Ugyan!
Azt aligha lehet normális ételnek nevezni. Vigyáznod kell magadra!
– pillantott rá szigorúan.
Arthur
azonnal bólogatni kezdett.
-
Igaz-igaz, a házi kosztnál nincs is jobb. – Játékosan
ráhunyorgott gyerekeire, amikor azoknak sikerült végre
elhelyezkedni körülötte az odahúzkodott székeken.
Bill
értőn és együtt érzőn elvigyorodott. Nehéz volt anyjuknak
nemet mondani, ha a gondoskodásról volt szó.
- Hát
nincs itt nagy mozgás, apa – pillantott körbe Fred.
- Csak
pár gyógyítót láttunk – tette hozzá George is. – Az a pasas
pedig talán az utolsókat rúgja – intett a nem messze lévő ágy
felé.
- George!
– pirított rá Hermione, megelőzve Mollyt. – Ezzel nem illik
viccelni.
- Nem is
vicceltem – mormogta a fiatalember vállat vonva.
Arthur
sajnálkozva nézett el betegtársa felé.
- Túl
sok mérgező gőzt szívott be, mikor bájitalokkal kísérletezett.
Igyekeznek minden módszerrel segíteni a légzését, és
helyreállítani a károkat, de hát… ki tudja. – Mikor
visszafordult szerettei felé, az arcán már nem vibrált mosoly,
komoly vonásokkal szemlélte a sápadt gyülekezetet. – Ő hogy
van?
Ron és
Hermione lemondóan összenéztek, Ginny pedig összeszorította a
száját, mielőtt mégis inkább, kissé indulatosan megszólalt
volna.
- Még
nem voltunk nála – felelte a lánya. – Anya előbb ide akart
jönni, és nem akarja hagyni, hogy később meglátogathassam.
- Jobb
lesz úgy, Ginny – reagált Molly, tartva a véleményét.
- Kinek
jobb? – emelte meg a hangját az érintett. – Látni akarom, és
biztos lehetsz benne, hogy fogom is – állta dacosan anyja
tekintetét. Bár kora alapján már felnőtt volt, tudta, hogy
olykor gyerekesen viselkedik, amit sajnálatosan mindig pont az
váltott ki belőle, ha anyja gyerekként is kezelte. Ezzel pedig
érdekes körforgásba kerültek.
Mrs.
Weasley már nyitotta a száját, hogy alaposan megszidja őt, de
Hermione megelőzve a bajt elébe vágott.
- A
gyógyítók véleménye nem változott. Túl erős hatások érték
a testét, és… és az az átkozott kígyóméreg is – hajtotta
le a fejét.
Ron
vigasztalóan megszorította a kezét, és mély csend telepedett
rájuk.
- Az én
hibám – csóválta meg a fejét Arthur, hirtelen szavaival kissé
összerezzentve a látogatóit.
- Dehogy
a tiéd, drágám! – tört ki Molly, és ideges mozdulatokkal
igazgatni kezdte a férje takaróját, meghúzkodta a lepedőt, és
frissítő bűbájokat szórt rájuk.
- Harry
segíteni jött, mert bajban voltam. Láttam a szemeit, mielőtt
véghez vitte volna a tervét. Bocsánatkérő volt és eltökélt –
Mr. Weasley felsóhajtott. – Sosem fogom elfelejteni azt a
pillanatot. Azt akarta, hogy éljek, és hogy megmentsen, elcsalta a
halálfalókat, pedig addigra megmarta a kígyó, mert elkergette a
közelemből, mikor ismét támadni akart. Mindig tudtam, hogy bátor,
de…
- Egy
ostoba, idióta barom! – csattant fel Ginny könnyes szemmel.
A többiek
döbbenten néztek rá, Molly felháborodott arccal kapta felé a
fejét.
- Na de…
- Nem! –
vágta el a mondandóját lánya. – Az volt! Miért nem gondolt a
következményekre? Miért nem gondolt rám? – szakadt fel belőle.
- Rád
gondolt – szólt közbe Charlie csendesen. – Arra, hogyha nem
tesz semmit, eltemetheted az apádat.
Szavaira
Ginny levegő után kapott, és komoran maga elé meredt.
- Miért
nem szólt a parancsnokának? Miért nem kért segítséget? Csak…
csak elrohant a látomása után, mint annak idején, mikor azt
hitte, hogy Siriust csapdába ejtették a Minisztériumban –
kívánkozott ki minden a feldúlt lányból, amit az utóbbi időben
elfojtott magában. – Az átkozott megmentési kényszere.
- Úgy
érezte, hogy nem késlekedhet – vette védelmébe a fiatalembert
Arthur. – Éjszaka volt, ilyen közel a karácsonyhoz kevesen
vannak ügyeletben.
Ginny égő
szemekkel bámult apjára.
- És mi
lett az eredménye? Napok óta öntudatlanul fekszik,
fájdalomcsillapító bájitalokat varázsolnak a gyomrába, és azt
mondják, hogy a károsodások véglegesek. Sosem fog felébredni –
fúlt el remegősen a hangja.
- Fel fog
– szólalt meg Fred hirtelen.
Ezen a
család többi tagja annyira meglepődött, hogy a fiatal férfi
feszülten moccant egyet a székében.
-
Egyetértek – mondta ekkor George is. – Tudjuk, hogy orroltok
ránk, amiért nem zuhantunk úgy magunkba, mint ti, de ez azért
van, mert hisszük, hogy Harry most sem adta fel.
- Nem
hiszem el, hogy ti nem tudjátok – csóválta meg a fejét
áll-rosszallóan Fred. – Harry erre született: hogy mindent
megcáfoljon. Hogy túlélje a halálos átkot, többször is. Hogy
már elsős korában játsszon a kviddicscsapatban, hogy értsen a
kígyók nyelvén, egyetlen világos mágusként. Hogy megkedveltesse
magát Perselus Pitonnal, aki minden élőt és holtat utál, hogy
kibírja a kedves húgunk imádnivaló természetét – kacsintott
Ginnyre –, hogy egyszer, nem is olyan sokára legyőzze Tudjukkit.
- Hogy
továbbra is átlásson a csínyeinken, mert ő ilyen – fejezte be
George.
Szeretteik
hökkenten, párat hitetlenkedve pislogva néztek rájuk. Végül
Bill megköszörülte a torkát.
- Azt
hiszem, igazuk van.
Ginny
vett pár mély lélegzetet.
- Igen –
sóhajtotta. Ritka alkalmak egyike, hogy Fredék nem
felbosszantották, hanem megnyugtatták.
Ron
elismerően figyelte az ikreket, Hermione pedig melegen rájuk
mosolygott.
- Most
úgy érzem, hogy nem is mi vagyunk a legjobb barátai, amiért
mindez nem nekünk jutott az eszünkbe – ugratta őket a lány.
Fred és
George csak vigyorogva, kissé zavartan megvonták a vállukat. Harry
számukra egy kicsit mindig mást jelentett. Társat a csínyekben,
támogatást, tisztelni való barátot. Molly csendesen szipogott
egyet a háttérben, majd gyorsan kibontotta az egyik csomagot, és
az illatozó fasírtot férje orra alá dugta.
- Egyél
valamit, Arthur.
Mr.
Weasley meglepetten pislogott le az ételre, Charlie-ból pedig
felszakadt a kuncogás, amit a többiek vidám mosolya követett.
Arthur engedelmesen elrágcsált pár falatot, míg figyelte, ahogy
népes családja halkan zsibong körülötte. Valahogy az ikrek
szavait követően Ron kevésbé tűnt komoran sápadtnak, és apja
remélte, hogy most már ki fog tartani.
Tudta,
hogy mennyire fontos a számára Harry – mint ahogy mindegyiküknek
–, és hogy úgy érzi, tartozik neki, amiért képes lett volna
meghalni pusztán azért, hogy Mr. Weasleyt hazajuttathassa a
szeretteihez. Arthur vonásai egy pillanatra egészen megkeményedtek,
mikor arra gondolt, hogy sosem lesznek a régiek, ha elveszítik
Harryt. Sosem fog tudni majd szembenézni azzal, hogy miatta
vállalta. Nem szabad egy életet egy másikra cserélni.
Nem akart
ezen töprengeni. Szívből kívánta, hogy George-éknak igaza
legyen.
- Hogy
megy a gyakorlás? – mosolygott lányára, mikor egy pillanatra
elcsitult a beszélgetés, és végre Molly sem adott a kezébe egy
újabb adag ételt.
Ginny
elhúzta a száját.
- Az
elmúlt pár napban nem voltam.
Mr.
Weasley komolyan bólintott. Sejtette, hogy a támadás óta bőven
elég aggodalom, és másfajta gondolatok kötötték le családját.
- Nem
hagysz fel vele, ugye? – érdeklődte.
Legfiatalabb
gyermeke mélyet sóhajtott.
-
Szeretek zongorázni. Még úgy is, hogy egy-egy óra kedvéért
furcsa öregasszonyokat kell elviselnem, és persze az örökös
ellenőrzést, hogy nem támadtak-e épp arra az ósdi, eldugott
házra a halálfalók – mondta némi fásult nehezteléssel.
Szükséges volt, tudta, Harry is mindig ragaszkodott hozzá, hogy
legyen figyelmes és óvatos. Párjának egész életét a fenyegetés
határozta meg, az, hogy neki kis kellemetlenséget okozott elmenni
hazulról, ehhez képest semmiség volt.
Mr.
Weasley arcán furcsa, szabadkozó kifejezés jelent meg.
- Ha
tehetném, vennék neked egy saját zongorát, de főleg azoknak az
ára, amiket a muglik is nagy becsben tartanak…
Ginny
csodálkozva pislogott párat, mielőtt gyorsan félbeszakította
volna Arthur mondanivalóját.
- Tudom,
apa, nem panaszkodom – hajolt előrébb, és szeretőn
végigsimított a férfi kézfején, aki erre elmosolyodott. – Jó
ez így is. Csak… - dőlt vissza a széke háttámlájának, és
kezeit összekulcsolta az ölében – Harry szerette, amikor
játszom. Azt mondta, nem olyan rég megtudta Pitontól, hogy az
édesanyja is zongorázott. Meg akartam lepni egy darabbal, sokat
gyakoroltam, de… - sután félredöntötte a fejét. Az egész
elveszítette a jelentőségét. Az apja kórházi ágyban fekszik,
és Harrynek talán már nem lesz lehetősége meghallgatni a dalt.
- Értem
– vizsgálta az arcát tűnődőn a családfő. – Ebben az
esetben nem szabadna felhagynod a próbákkal a mostani körülmények
ellenére sem. Eljátszod neki, amikor felépült.
Ginny
bólintott egyet, és tekintete távolivá vált.
Végül
Molly nem szólt bele, amikor Arthurtól elköszönve mindannyian
átsétáltak a Mungo egy másik osztályára, ahol a tartósan
magatehetetlen, vagy kómás betegeket kezelték és tartották
megfigyelés alatt. Harry sápadt volt, a szokásosnál is kócosabb,
a karjai kinyújtva feküdtek mellette, és a legkisebb reakciót sem
mutatta, bármit mondtak neki. A vonásai olykor megfeszültek, és a
légzése sem volt mindig egyenletes, ami valamiféle fájdalomról,
vagy belső küzdelemről árulkodott.
- Nem
fair – motyogta Ron. – Ez az egész nem fair – nézte mereven
barátja arcát.
Egyikük
sem ellenkezett vele. Mielőtt eljöttek volna, Molly hálásan
végigsimított a fiatalember fekete haján, Ginny pedig finom csókot
lehelt a szája sarkába.
˘o˘ -
˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘
Elérkezett
a szenteste, Bill és Charlie nemrég kísérték haza apjukat, hogy
együtt tölthessék a karácsony legfontosabb napját, és bár
szerették volna elérni, hogy valahogy magukkal hozhassák Harryt
is, a gyógyítók nem engedték. Eszméletlenségéből adódóan a
Kiválasztott képtelen volt ételt, italt magához venni, így ezt
különleges módon oldották meg, ahogy a kezelésére szolgáló
bájitalokat is óvatosan kellett adagolni.
Ginny és
Ronék természetesen a legkevésbé sem örültek a hírnek, de nem
akartak hálátlannak tűnni a sorssal szemben, amiért legalább Mr.
Weasley most velük lehetett. Fredék elemükben voltak, színessé
és hangosabbá tették az egyébként csendesre sikerült estét,
amiért anyjuknak volt miért pörölni velük, Ronnak kiabálni,
hogy megint ő volt a legtöbb viccük célpontja, Arthurnak
békíteni, Charlie-nak csendesen szórakozni, Ginnynek bosszankodni,
és olykor segíteni az ikreknek, Billnek pedig elgondolkodni, hogy
valóban akar-e majd gyereket, ha a most a szüleinél lévő
Fleurrel összeházasodnak.
Egy
szóval, csaknem olyan volt a karácsony, mint általában. Csaknem.
A
nappaliban lévő fa szikrázott, és a kandallóban vidáman
ropogott a tűz, míg Ron átkokkal fenyegetőzve végighajkurászta
George-ot a kanapé körül, s mivel Arthur épp ott ücsörgött,
nevetve húzta be a lábát, nehogy idő előtt véget vessen egy
gáncsolással az érdekes végkifejletnek. Bill a homlokát ráncolva
állt az egyik fotel mellett, és igyekezett eltalálni a megfelelő
ellenvarázslatot, hogy jó átoktörő lévén segítsen öccsén,
aki dühödt arccal húzkodta több méteresre nőtt haját, amit
Hermione időről-időre felkapott, nehogy beleakadjon valamibe, vagy
meggyulladjon a kipattanó parázs miatt, ha túl közel haladt el a
kandalló előtt.
Molly úgy
gondolta, mára eleget kiabált, ezért rezignált arccal legyintett,
majd melegen elmosolyodott, amikor észrevette, hogy Ginny
figyelemmel kíséri az eseményeket, és nevet. Végre ismét nevet.
Az asszony ezt látva meg tudta volna puszilni két neveletlen
ikerfiát, ha nem lett volna benne jelenleg erősebb a késztetés
arra, hogy inkább megfojtsa őket. Aztán a kedélyek lenyugodtak,
és halk, a rádióból szóló zeneszóval kísérve, fenyő és
vaníliaillatban megvacsoráztak, miután Arthur lelkiismeretesen
bevette valamennyi gyógyitalát.
Mindannyijuk
gondolatai valamelyest Harry körül jártak, azon mélázva, hogy
tőlük távol fekszik egy egyszerű szobában, fájdalmakkal és ki
tudja mi mindennel küzdve, ahelyett, hogy itt lehetne velük. Ginny
kedve meglehetősen el is borult, ezért vállalta a mosogatást,
Hermione pedig azt, hogy segít neki benne. A család többi tagja
visszasereglett a nappaliba, ahol változatos módon múlatták az
időt. Molly a férjével beszélgetett, folyton odafigyelve rá,
hogy legyen Arthur keze ügyében egy kis sütemény, Ron kihívta
Charlie-t egy parti varázslósakkra, Bill pedig Fredékkel
értekezett a használt bűbájokról, amiket az este folyamán
bevetettek.
Aztán az
óra elütötte a kilencet, és a karácsonyfa körüli padlórész
csillámlani kezdett, majd csomagok jelentek meg alatta. George arra
kapta a fejét, s vigyorogva indult meg a kissé sután díszített,
de szép színes ajándékok felé.
- Nahát,
kedves szüleink, ezúttal nem kell reggelig várni a bontogatásra?
– pillantott édesanyja felé, míg Fred mellé somfordált.
Arthur és
Molly összenéztek, majd az asszony szólalt meg.
- Nem mi
intéztük, bolondság lenne, így is nehéz bírni veletek. Másnap
reggel legalább még valamennyire álmosak vagytok…
Charlie
felnevetett, és maga is a fához sétált, hogy megnézegesse a
csomagokat. Kettőre is az volt írva, hogy „Alakíts vissza”,
amiből kiderült, hogy méretéből adódóan a küldője
lekicsinyítette. Ahogy a címkéhez nyúlt, és elolvasta, a játékos
mosoly eltűnt az arcáról, és szomorkásan kiegyenesedett.
-
Harrytől vannak – jelentette be, a családja felé fordulva.
Ron
megfeledkezve a következő lépésről, amit a huszárral igyekezett
megtenni, mielőtt az ajándékok felbukkantak volna, felemelkedett
ültéből, és mogorva ábrázattal vizsgálta a semmiről sem
tehető dobozokat. Imádta az ünnep ajándékozási részét, de a
csaknem halott barátjától érkező csomagok meglehetősen
kibillentették a lelki egyensúlyából.
- Nyilván
bűbájjal látta el őket, és így állította be – köszörülte
meg a torkát Charlie.
- Milyen
figyelmes – szólalt meg halkan Molly, megszorítva férje kezét.
– Régóta készülhetett már rá, hogy itt karácsonyozik –
tette hozzá bepárásodott szemmel.
Bill a
szüleire nézett, és mondani akart valamit, de aztán meggondolta
magát.
- Ha a
lányok meglátják, ki fognak borulni – vélekedett Ron. Ő maga
is így tett, hát még akkor Ginny.
Mintegy
végszóra, az említettek is befutottak, végezve a rendrakással a
konyhában.
-
Elkészültünk – mosolygott Hermione, mielőtt észrevette volna a
helyiségben uralkodó furcsa hangulatot. – Valami baj van? –
futott ráncba a szemöldöke.
-
Megérkeztek – mondta Fred, miután más nem nagyon akart
megszólalni.
-
Micsodák? – pillantott rá barátnője válla fölött a hátrébb
álló Ginny, egy kancsót egyensúlyozva.
- Az
ajándékai – adott választ ezúttal George. Húgának nem kellett
magyaráznia, kire gondol. Mozdulatai azonnal megfagytak, s csak a
szeme rebbent a fa alatti csomagokra. Az egész teste megfeszült,
majd remegősen lejjebb engedte a kezét, és óvatosan a kisasztalra
tette a töklevet, amit a többieknek hozott. Két mély, hosszú
lélegzetet vett, mielőtt képesnek érezte rá magát, hogy
közelebb menjen.
- Nélküle
nem kellenek – tekintett végig Hermione a színes dobozokon,
különös hangsúllyal ejtve a szavakat. Mintha mérges lett volna,
vagy csalódott. Benne is végigfutott a gondolat, milyen izgatott
volt Harry az ünnep miatt, hiszen minden percet szeretett, amikor
családja körében lehetett. Tervezett, készült, mégis lemaradt
mindenről.
Elhalkult
a szoba, úgy tűnt, a többség egyetért Hermionéval, s változatos
arckifejezésekkel nézegették az ajándékokat.
-
Szerintem nyissátok ki őket – mondta hirtelen Mr. Weasley, mire a
jelenlévők rápillantottak. – Szükségetek van rá, gyerekek –
mosolyodott el bátorítóan. – Így… mintha egy kicsit ő is itt
lenne. Ezeket – intett a fa alá – nektek szánta. Biztos vagyok
benne, hogy minden szeretete érződik belőlük. Látszik, hogy
kézzel csomagolta.
Az ikrek
mozdultak először. Kiválasztották a nekik szánt csomagokat, és
félrehúzódtak velük. Aztán bár némileg darabosan, Ron is
megindult, Billel az oldalán. Őket követve Charlie, Hermione, és
Arthur is magukhoz varázsolta az ő és Molly ajándékát.
- Én nem
biztos, hogy szeretném – mondta Ginny, amikor már csak rá
vártak.
Hermione
odalépett hozzá, és szorosan átölelte, amit barátnője hálásan
viszonzott.
-
Édesapádnak igaza van – suttogta Hermione. – Nézd meg, Ginny.
Harrytől van, ennyi elég.
Mindketten
tudták, hogy ez nem teljesen igaz, mivel most a fiatalembernek
kellene átnyújtania a csomagokat, de legalábbis reggel izgulva
várni, mint a többiek, hogy mit szólnak majd ahhoz, amik bennük
van.
- Jól
van – lépett el tőle Ginny, és elhozta az egyetlen, még fa
alatt lévő dobozt. – „Alakíts vissza” – olvasta fel az
utasítást. – Rendben, de mégis mekkora lesz, ha megteszem?
Hermione,
aki sejtette, mi lehet az, körbepillantott a nappalin, megfelelő
helyet keresve.
- Öhm,
szerintem toljuk félre a fotelokat, hogy biztos, ami biztos, legyen
elég szabad terület a karácsonyfa és a kandalló között. Ott jó
helye lesz.
Ginny
homlokráncolva nézett rá.
- Te
tudod mi ez?
- Csak
sejtem – mosolygott barátnője. Mindenesetre Bill egy könnyed
pálcamozdulattal arrébb mozdította a bútorokat, követve Hermione
tanácsát.
Ginny
sóhajtott, majd a felszabadított területre letéve a csomagot,
elővette a pálcáját, elvégezte a szükséges bűbájt rajta, és
figyelte, miként nő meg az ajándék, meglehetősen terjedelmes
méretűre.
- Te jó
ég, ez hatalmas – lépett kicsit vissza.
- Az
bizony – reagált Hermione mosolyogva. Most már biztosra vette,
hogy mi lesz Harry figyelmessége.
A többiek
gyanakodva pillantottak rá, majd a csomagra felváltva, s amikor
Ginny végre kibontotta, és abból egy gyönyörűen megmunkált,
fekete, fényes testű, és mély bordó lábazatú zongora került
elő, a lány felsóhajtott. Odalépett a hangszerhez, és remegős
kézzel végigsimított a tetején, mielőtt felemelte volna a
fedelét a billentyűkről.
-
Csodálatos – suttogta tisztelettel, és muszáj volt lehajtania a
fejét, mert nem akarta, hogy lássák a könnyeit. Keserédes öröm
volt ez, és ezt mindenki tudta, ahogy azt is, miféle érzések
futhatnak most keresztül rajta.
- Ginny –
emelkedett volna fel Molly, hogy vigaszt nyújtva odamenjen lányához,
ám férje megfogta a karját és visszatartotta. Az asszony
értetlenül és bosszúsan nézett rá, de Arthur most nem rá
figyelt.
- Halljuk
– szólalt meg Mr. Weasley rekedtes hangon.
- Mit? –
nyögte Ginny, és most sajnálta, amiért nem bontotta ki haját,
hogy hosszú tincsei elrejtsék az arcát.
- A
darabot, amit Harry kedvéért gyakoroltál – felelt apja, mintha
mi sem lenne természetesebb.
- Ő
nincs itt – reagált Ginny.
- De mi
igen – mondta nyugodtan Arthur. – Úgy játssz, hogy Harry is
hallja, és hazataláljon. A szelleme, az érzései itt vannak minden
ajándékban, itt vannak bennünk.
Molly
csodálkozva nézte férje arcát, és ismételten fellobbant benne a
megerősítés, hogy milyen remek emberhez ment hozzá, és ahogy
figyelte a fiatalokat, miként ülepszik le bennük mindaz, amit
Arthur mondott, szeretet öntötte el a mellkasát, arra gondolva,
milyen nagyszerű gyerekeket neveltek.
Ginny
zokogós lélegzetet vett és belenézett apja szemébe, amiben csak
bátorítást és megértést látott, majd bólintott. Előhúzta a
zongora alól az odakészített, hozzá illő széket, és lassan
elhelyezkedett rajta, először csak végigfuttatva az ujjait a
billentyűk fölött. Nem tudta, hogy be van-e hangolva, bár
sejtette, hogy Harry erre is figyelmet fordíthatott. Mindig
igyekezett a legtöbbet adni magából. Neki is így kellett tennie.
Lehunyta
a szemét, felidézte a mozdulatokat, amik a dal eljátszásához
kellettek, majd többé nem foglalkozva a többiek jelenlétével,
zongorázni kezdett. A hangszer kiválóan szólt, és Ginnyt
hamarosan elragadták a dallamok. Melankolikus volt, erőteljes,
tökéletesen megfelelt a hangulatának. Beleadta minden vágyát
arra, hogy újra láthassa a zöld szemeket, hogy újra érezhesse a
másik csókját, hogy mellette állhasson, ha véget vetnek a
háborúnak, és majd egy családot alkothassanak, szeretve őt.
Tudta,
hogy teste mozdult a zenére, hol lelassult, hol gyorsult, hogy néha
kevésbé sikerült eltalálnia a megfelelő hangot, hiszen volt még
mit gyakorolnia, de nem érdekelte. Most nem ez számított, és a
szeretteinek sem. Aztán a dal egészen lelassult, és ő lehajtotta
a fejét.
- Ez
gyönyörű volt – szólalt meg Molly megrendülten, mikor elhaltak
az utolsó akkordok.
Ginny nem
mondott semmit, csak felállt, és felsétált a lépcsőn a
szobájába, családtagjainak tekintetétől kísérve, ahol álomba
sírta magát.
˘o˘ -
˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘ - ˘o˘
Ginny
álmában havas tájon járt. A hópelyhek lustán szállingóztak,
kisebb-nagyobb fák övezték a keskeny rétet, ahol sétált.
Távolabb egy hatalmas fenyő gyökeredzett, bár az ágait ellepte a
fehér takaró, így is bőven átszüremlett hol haragos, hol
smaragdzöld színe. Előtte egy alak állt, Ginnynek háttal,
szörnyen ismerős, és felfelé bámult a fára.
- Harry –
szólította meg a lány elcsukló hangon.
A másik
erre megfordult, és nyugodt arccal ránézett.
- Szia,
Ginny. – Hangja távolinak tűnt.
A
legifjabb Weasley hirtelen képtelen volt megszólalni. Harry ott
állt pár méterre tőle, karcsú alakján nem volt kabát, csak egy
egyszerű inget és farmert viselt. Nem voltak sebei, a haja kócos
volt, mint mindig, fekete tincseiben a hónak hála fehér
csillanások játszottak, és zöld tekintete éber és élettel teli
fényben égett. Ahogy emlékezett rá. Ahogy most is lennie kéne.
- Harry –
ismételte végül, mire a fiatalember elnézően elmosolyodott. –
Hol vagy? Miért nem ébredsz fel?
- Hiszen
most te is alszol, Ginny – emlékeztette Harry.
A hosszú,
vörös tincsek hevesen lebbentek, kontrasztot alkotva a téli
tájjal, amikor Ginny megrázta a fejét.
- Nem
úgy, ahogy te. – Közelebb lépett, sokszor egymás után, de
mindhiába tette, a másik mindig ugyanolyan messze volt tőle.
Kétségbeesetten torpant meg. – Ugye nem veszítelek el? Fel fogsz
ébredni?
- Van
hited, Ginny? – kérdezte Harry.
- Benned
mindig volt – felelte a lány halkan.
Harry
bólintott, szemében elégedettség játszott.
- Akkor
hidd, hogy a következő karácsonyt már együtt töltjük.
-
Megígéred? – lehelte Ginny, le sem véve tekintetét a szeretett
alakról.
Harry
kedvesen elmosolyodott, s mind sűrűbben kezdett el esni a hó, ő
annál halványabban látszott.
- Meg.
Szeretném az életben is hallani a zongorajátékodat.
Ginny
mély lélegzetet vett, élvezve, hogy Harry szavaira megkönnyebbül,
hogy a mellkasát szorító fájdalom enged, és biztosra vette, hogy
mire felébred majd, arcára rászáradnak a könnyek, és első útja
a Mungóba vezet.
Vége
Kedves Író!
VálaszTörlésNem igazán olvasok hetero történeteket, nagyjából csak kihívásokon, de ott többnyire gyöngyszemekre bukkanok. Ilyen volt ez is. Elvarázsol és meghatott.
I. A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
Ahogy ott feljebb is írtam a történet elvarázsolt és meghatott, akár csak a karácsony, az is mindig varázslatok és többnyire meg is hat. És a zene kulcsod is ilyen volt, és tökéletesen éreztem. Nem kérdés a 10 pont
II. Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Szerintem ez is max, azaz 10 pontos Ugyan Harry nem volt úgy igazán benne, de miért? Hát a megmentési kényszere miatt, ez teljesen Harrys. Ginny akaratos volt, ami szintén jellemző rá szerintem. Molly és Arthur is önmaguk voltak. De a kedvenceim abszolút az ikrek és őket is jól eltaláltad, mert ők szerintem is ilyenek, akik minden helyzetben találnak valami pozitívumot, tudnak valami jót mondani, vagy egyszerűen csak egy kis mosolyt csalni mások arcára.
III. Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Igen, a cselekmény is kidolgozott volt és átgondolt. Nem érzetem azt, hogy valamit nem értek, és hiányérzetem sincs. Nem is igen van ezen mit ragozni :) 10 pont
IV. Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Igen, igen, igen :) Nem találtam benne hibát, a stílusod pedig egyszerűen csak magával ragadott és vitt az egész történeten át, semmi sem zökkentett ki. Ide is jár a 10 pont
V.Összességében mennyire tetszett a történet?
Nem vagyok az a dráma párti, nem szeretem a sad endeket vagy a függő végeket, de itt nem volt vele bajom. Komolyan úgy gondolom, itt még azzal sem lett volna bajom, ha ennél drámaibb a vég, mert egyszerűen annyira jól meg volt írva. Nem is kérdés, nekem ez egy max pontos történet volt. 10 pont
Sok sikert kívánok a továbbiakban, és sok szép pontot!
Köszönöm, hogy olvashattam!
Üdvözlettel: rosemalfoy /RoseM/ ( Kritika Klub Tag, megtalálsz minket a Merengő fórumán
Hát én csak ülök, bámulok a monitorra és nyelem a könnyeimet. Kedves író, fogadd gratulációmat ehhez a történethez, csodálatosan szép volt.
VálaszTörlésPontokban kifejezve:
1. Megfelelt-e a kihívás és a csapat témájának?
Maximálisan. Weasleyék pontosan az a csupa szív, mindenkit befogadó, összetartó, minden egyes tagjukért, ha kell, külön-külön is megharcoló család, ahogy azt J. K. Rowling megálmodta. Az Autumn csapatnak is tökéletesen megfelelt, egy nagyon szép-szomorú, érzelmekben gazdag novellát írtál. Volt benne vidámság is, de az egészet végigkísérte a súlyos beteg Harryért való aggodalom. A kulcsokat is nagyszerűen beépítetted. Gyönyörű karácsonyi történet volt, akkor is átéreztem volna a hangulatot, ha nyár közepén olvasom. Nagyszerűen illett a zene hangulatához is, el tudom képzelni, hogy Ginny ezt gyakorolja és játssza el a karácsonyfa alatt. 10 pont.
2. Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Teljesen. Az anyáskodó, gondos, de ha kell, szigorú és kardos Molly, a komoly idősebb testvér, Bill, az idétlenkedésre bármikor kész, de a helyzet komolyságát is átlátó ikrek (ez utóbbiért, ha tehetném, még tíz pontot adnék), az önfeláldozó, a szeretteiért bármire képes Harry, de főleg a tulajdonképpeni főszereplő, Ginny, akivel gyakorlatilag végig együtt rettegtem érte. (Bevallom, eleinte nagyon féltem, hogy az lesz a vége, hogy Harry meghal…) Egyszóval mindenki olyan volt, ahogy JKR regényeiben megszerettük. 10 pont.
3. Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak-e benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Szép, kidolgozott, gondosan végigvezetett volt a történet, csak egy dolog maradt kérdéses, a támadás, amiben Arthur és Harry megsérült. Csak utalsz rá, mintha az olvasó által is ismert esemény lenne, pedig nem az. Kicsit részletesebben kidolgozhattad volna, hogy milyen kígyó, hol, mikor, miért. A történet érthetőségéből és élvezeti értékéből nem von le, de azért fúrja az oldalamat. 9 pont.
4. Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Megfelelő volt-e a stílus, forma, szerkezet?
A helyesírás megfelelő volt, nem találtam benne szembeötlő hibát. Jó a stílusod, szépen fogalmazol, ami pedig a történet szerkezetét illeti, különösen szép volt a befejezés, Ginny álma, szépen sejteted, hogy azért mégsem lesz egészen szomorú a történet vége. 10 pont.
5. Összességében mennyire tetszett a történet?
Csillagos ötös. Van az a perverzióm, hogy bukom az ilyen szép-szomorú történetekre. De ettől eltekintve is: egy nagyon szép, gondosan megszerkesztett, szépen kidolgozott, érzelemgazdag művet olvashattunk. 10 pont.
Kedves Író!
VálaszTörlésI. A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
Teljesen megfelelt minden kritériumnak. A karácsony megvolt, a zene gyönyörűen bele volt építve. 10 pont
II. Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Igen. Sikerült megtartanod(nagyon ügyesen) mindenki rowlingi jellemét. 10 pont
III. Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Szerintem igen. Ez így jó ahogy van :D 10 pont
IV. Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Helyesírási hibákat nem találtam. A stílus jó, könnyen olvasható, ugyanígy a forma és a szerkezet is. 10 pont
V. Összességében mennyire tetszett a történet?
Imádtam. Az ajándékos résznél még könnyezni is kezdtem, annyira meghatott. Nagyon, nagyon, nagyon szuper lett. Csak gratulálni tudok. 10(000) pont :D
Bocsi a rövid, vérszegény kritikáért :(
Üdv: WitchCat
A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
VálaszTörlésTeljes mértékben megfelelt! Minden nagyon szépen bele volt építve. 10
Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Igen! Nagyon szépen megtartotta az író J.K. Rowling karaktereinek személyiségét, tulajdonságait. 10
Talán, ha Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
Teljesen kerek volt a történtet! :) 10
Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
A helyesírással nem volt gond, semmilyen hibát nem találtam. Stílus, forma és szerkezet kiváló. :) 10
Összességében mennyire tetszett a történet?
Nagyon tetszett! Bárcsak kitudnám törölni a történetet az emlékeimből és elolvashatnám újra, ugyanazzal a szenvedéllyel. 10
Kedves író!
VálaszTörlésEz a ki nem mondom, milyen átkozott gép eltüntette a hozzászólásomat, amin dolgoztam vagy fél órát, ne tudd meg milyen dühös vagyok, ezért, sajnálom, de rövidebb, nyersebb kritikát tudok most csak adni, sajnálom. Egyébként nem szoktam pontok szerint kritikát írni, ezért lehet, hogy kissé gyenge lesz, elnézést. Na szóval:
1, A történet megfelelt-e a kihívás és az adott csapat témájának? Mennyire voltak hangsúlyosan beépítve a kulcsok?
Igen, mindenképp megfelelt mind a kihívás, mind a csapatod témájának, ugyanis szomorú volt, de azért a vége megadta a karácsonyi hangulatot. A másik kulcs, a zene is jól volt beleépítve, főleg, hogy a zongorát, mint hangszert nem adták meg kötelezősen, de te mégis így építetted bele a zenét. Az már csak külön jó, hogy Ginny zongorázik, és nem mondjuk Hermione - mert ez ugyebár a Weasley kihívás. Gratulálok, 10 pont.
2, Karakterhűek voltak-e a szereplők?
Mindenképpen. Ahogy Harryről beszéltek, nyilvánvaló volt, hogy itt is él benne az a többnyire kárt, és nem csak jót okozó megmentési kényszere, az ikrek is hozták a formájukat, mégis bebizonyították, hogy tudnak komolyan is gondolkodni, Hermione nem sokat szerepelt, ettől függetlenül jól el lett találva. Arthus és Molly is nagyon Rowling-hűen viselkedtek, akárcsak Ron, és még Bill és Charlie is olyan lett, mint amilyennek elképzeltem őket. Ismét csak 10 pont.
3, Kidolgozott volt-e a cselekmény? Maradtak benne logikai buktatók, elvarratlan szálak?
A cselekmény mindenképpen jól kidolgozott, logikai buktató talán csak az, hogy pontosan milyen mérges kígyóról is van szó? Bár lehet, hogy csak én feledtem el nagy dühömben... mindegy is. Elvarratlan szál nincs, bár a végén ugyebár nem biztos, hogy Harry végül felébred, mert az "csak" egy álom, de Karácsony van, és vannak karácsonyi csodák, tehát ez is nagyon jó. És megint csak 10 pont.
4, Megfelelő volt-e helyesírásilag a mű? Mennyire tetszett a stílus, forma, szerkezet?
Helyesírásilag megfelelt, én egyetlenegy hibát sem találtam benne, még csak elgépelés nyomára sem akadtam. Forma és szerkezet szintén nagyon jó. A stílusba viszont ott belekötnék, hogy kicsit a Harry-Ginnyt (mint párost, és mint általános történetet) idézte bennem, és nem hozta teljesen elő azt a bizonyos "weasley-s" hangulatot, így - kérlek ne sértődj meg - csak 9 pont.
5, Összességében mennyire tetszett a történet?
Összességében? Hát... minden nagyon-nagyon passzolt, jók voltak a karakterek, tökéletesen lettek beleépítve a kulcsok, de mint már mondtam, az a bizonyos "Weasley-hangulat" egy kicsit hiányzik nekem, ugyanis csak az ajándékozós résznél (de ott nagyon!) jött elő, és egy kicsit Harry centrikus is lett, bár ez elméletileg a Weasley kihívás. Kérlek ne értsd ezt negatív kritikaként, csak én alapból nem szeretem Harryt, így azt, ha egy történet alapjáraton véve nem róla szól, de mégis mindenki szereti, vagy Ginny dühös rá az újabb önzetlen akciója miatt, az... nekem egy kicsit mínusz. Viszont nagyon sok jót is felfedeztem benne, amit butaság lenne föntebbről ide bemásolni. Úgyhogy ez csak - tényleg ne haragudj - 9 pont.
Remélem nem szegtem kedved, és külön elismerésem, hogy volt erőd elindulni egy kihíváson.
Üdv: Sybill Dumbledore
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésKedves Író!
VálaszTörlésNem szoktam Harry/Ginny történeteket olvasni, mivel ki nem állhatom Ginnyt. Ez a történet azonban tetszett. ^.^
I. Csapat és kulcsok: 10 pont
Keserű volt, ahogy az a csapatodtól elvárható és a Karácsony is teljesen helyben volt. Nagyon tetszett az is, ahogy a zenét beleszőtted, ez volt az első olyan történet a kihíváson, amiben valóban megjelent a szám, de nem mégsem volt erőltetett. Én eleve nagyon szeretem ezt a számot (meg persze magát a filmet is, amiből van) és könnyen el is tudtam képzelni, hogy Ginny karácsony estéjén ezzel akarja meglepni Harryt. Megkönnyeztem a jelenetet, mikor lejátszotta. Nagyon szép volt.
II. Karakterek: 10 pont
Tudom, hogy Ginny volt a főszereplő, de mivel őt nem különösebben kedvelem ezért nagyjából annyit tudok róla mondani, hogy rendben volt. Akaratos, konok, önző. Amilyen Ginny a könyvben.
Akik viszont különösen tetszettek az Molly és Arthur. Rettenetesen jól elkaptad őket, a kapcsolatukat, azt ahogyan a maguk módján mindketten védelmezték a családjukat, aminek Harry is a tagja. Nagyon tetszett Arthur higgadt reménye és ha már itt tartunk az ikrek is szuperek voltak az örök optimizmusukkal. :)
„Úgy játssz, hogy Harry is hallja, és hazataláljon. A szelleme, az érzései itt vannak minden ajándékban, itt vannak bennünk.” -> Ez a kedvenc mondatom lett a történetből, mindent vitt. Komolyan meghatódtam, csodálatos gondolat volt és a legjobb pillanatban hangzott el.
III. Történet: 10 pont
Szép kerek történet volt logikai buktatók vagy különösebb nehézségek, félbemaradt gondolatok nélkül. Nagyon tetszett, ahogy a két beteg helyzete összeért, ahogy felépítetted, hogy milyen nehéz a családnak, hogy Arthur szerencsés lábadozását mennyire beárnyékolta az ár, amit Harry fizetett érte.
Bevallom, azt hittem a közepe felé, hogy keserűbb lesz a vége. Én ilyen szempontból gonosz vagyok, simán ott félbe hagytam volna a történetet, amikor Ginny felsétált a szobájába. Ha így lett volna egészen biztosan megkönnyezem az egészet egyben, így azonban csak párat szipogni tudtam, hiszen a vége mégse adta a sírós hangulatot, ahhoz túl sok volt benne a remény. Még annak ellenére is, hogy az utolsó ész nyilván csak egy álom. Mindenesetre gyönyörű, kerek volt az egész novellád, reménykedéssel és talán egy pici varázslattal teli. Azzal a csodára várással, ami a Karácsony hangulatának a sajátossága. Szép volt. :)
IV. Stílus, helyesírás: 10 pont
Nem ragoznám túl ezt a részt, hibát nem találtam a stílus pedig könnyen olvasható és igazán gördülékeny volt. ^.^ Nagyon jól írsz, a történet mindvégig egyszerűen vitte magával az olvasót.
V. Összességében: 8 pont
Nagyon tetszett a történet, ahogy azt a korábbi pontjaim is mutatják nem volt benne semmi kivetnivaló. Mivel azonban ez a szubjektív pontszám ezért jó szívvel nem tudok 10 pontot adni, kérlek, ne haragudj. Ki nem állhatom Ginnyt, így igazán élvezni sem tudtam a történetet. Ettől függetlenül nagyon megható, szép történetet adtál az olvasóknak, amiben a keserűség mellett épp annyi reménykedés volt, amennyit szükséges. Végül is a Karácsony a remény, a várakozás ünnepe (legalábbis számomra egészen biztosan az). Szép történet volt, gratulálok hozzá. ^.^
(Bocsi a törlésért, ugyan az a szöveg és a pontok, csak véletlenül benne maradt az előzőben jó néhány másolási baki. ^.^")
I. Kihívásszellem, csapat & kulcsok - 10/10
VálaszTörlésMindegyiket hibátlannak érzem, a dal megoldása sikerült igazából inkább különlegesre.
II. Karakterhűség - 9/10
Bevallom, én nem tudom feldolgozni, hogy Ginny zongorázik. Mondjuk ha dobolna. Vagy inkább, ha már hobbi, amerikai foci. Karate. Baseball. Valami. Ha muszáj hangszer, dob. Határesetileg gitár, talán. De Ginny és egy klasszikus zongora? Nekem ez teljesen elképzelhetetlen, ahogyan Ginny egész összetört, törékeny, suta személyisége. Hova tűnt az erő, ami Ginnyt Ginnyvé tette? Nincsenek nagy, mély személyiségábrázolások, pár vázlatos vonással dolgozol, ide most ez elég is.
III. Cselekmény - 8/10
Kiszámítható volt, hogy zongora lesz az ajándék, az ajándékok megjelenése jó fordulat volt, a befejezés szerintem kihozta a történetből a maximumot, amit csak ki lehetett, de tény, nem a cselekményével hódított, hanem az érzelmi síkjával: nincsenek okok, nincsenek összefüggések, következmények, egyszerűen csak egy életkép, hangulatok, érzelmek. De működik.
IV. Stílus, forma & szerkezet - 9/10
Tetszik, nem bonyolódtál túlzó mondatokba, nem tetted csöpögőssé az érzelmest, a stílus jól szolgálta a történetet, kifejező volt, de pont elég, soha nem sok. A szerkezet szintúgy - a lezárás például egy kimondottan jó húzás.
V. Összkép - 9/10
Nem tudom most bő lére ereszteni a dolgot, mert hibáid nincsenek, az összkép nagyon jó, de azon meg mit boncolgat az ember. Az a helyzet, hogy ezzel a sztorival nem tűztél ki magad elé nagy kihívást, ellenben a saját magad választotta feladatot nagyon jól teljesítetted. Voltak benne eredeti ötletek (nekem a karácsonyfa alatt megjelenő ajándékok ötlete tetszett), a lezárása szép volt, ízlésesen romantikus, ügyesen megszerkesztett. Kellemes olvasmány volt. Azért nem tíz, mert mégis hiányzott belőle a szikra, az a plusz, amivel dobbantottál volna, és amitől biztos lennék, hogy erre a történetre később is emlékezni fogok. Sikerekben és kritikákban gazdag új évet kívánok!
Pontok még egyszer:
I. 10/10
II. 9/10
III. 8/10
IV. 9/10
V. 9/10